Idén lesz a 25 éves érettségi találkozóm, és már el is kezdtük szervezni az eseményt. Ebben a nosztalgikus hangulatban könnyen felidézi az ember lánya a koleszos éveket, és hogy akkor heti 1000 forint zsebpénzzel bizony a menőbb kollégisták közé tartoztam. Ma ez mire lenne elég? Még egy kiló jó minőségű kenyérre sem… Ezért szoktam azt mondani, amikor valaki úgy érzi, hogy a befektetés túl kockázatos, hogy ennél létezik egy sokkal nagyobb veszély, ami egészen biztosan megtörténik veled: az infláció.
Ezt a cikket dr. Szilágyi-Németh Lilla, azaz PénzügyesAnyu írta, aki állandó vendégszerzőnk. Ha érdekelnek a témái, nézz szét a weboldalán, ajánljuk!
Miért félünk a befektetés kockázatától és miért legyintünk az inflációra?
Az inflációról szinte minden nap hallunk és a bőrünkön – vagyis a pénztárcánkon – is érezzük. Ellenben befektetéssel kevesen foglalkoznak, és ha mégis van ilyen az ismerősi körben, ő sem nagyon dicsekszik – se azzal, ha sokat nyer, se azzal, ha éppen veszít. Emiatt maga a befektetés egy misztikus, távoli téma marad, amiről esetleg egy-egy botrány kapcsán hallunk a hírekben.
És mindez csak még inkább megerősíti azt a tévhitet, hogy a befektetés tényleg kockázatos.
Emellett pedig persze azért is így érezhetjük, mert az infláció alattomos, sunyi módon égeti a pénzünket, míg a befektetéseknél kötelező kimutatni a valós eredményeket – évekre visszamenőleg is. Az infláció követhető, például a KSH honlapján is, de őszintén: Te jártál már ott? Ha igen, utoljára mikor?
Hogyan számolhatod ki, mennyit ér ma a pénzed?
Tegyük fel, hogy a bankszámládon áll 1 millió forint – már 5 éve. A kivonaton akkor is az a számadat szerepelt, ami ma is, azaz pontosan 1 millió forint. Azt viszont a bankok már nem írják mellé, hogy „Kedves ügyfél, ezt az 1 millió forintot már nem tudod annyi dologra elkölteni, mint 5 évvel ezelőtt tehetted volna”… És hogy mennyi az annyi?
Van egy képlet, amivel ki tudod számolni, hogy pontosan mennyit ér most az 5 évvel ezelőtt összegyűjtött pénzed, de le merném fogadni, hogy nem ismered. Nem azért, mert nem vagy elég tájékozott, hanem azért, mert szinte senkinek sem érdeke, hogy ezt megtanítsa neked. De én most elmondom: ha utána szeretnél számolni, hogy most mennyit ér a pénzed, itt a képlet hozzá:
Reálérték = kezdeti összeg * (1+átlag infláció)^évek száma
Ha nem vagy számolgatós típus, akkor csak képzeld el, hogy visszautazol az időben 20 évet, 2005-be. Bemész a boltba, és veszel egy darab kiflit 15 forintért, egy liter tejet pedig 150 forintért. Ma, 2025-ben, ugyanez a kifli már 80 forint, a tej pedig 400–500 forint körül van. Ez az infláció hatása: ugyanazért a termékért ma sokkal többet kell fizetned, mint régen.
Az infláció olyan, mint egy láthatatlan bankrabló, aki minden évben egy kicsit elvesz a pénzed értékéből.
Ha az elmúlt 6 évben csak a számládon parkoltattál 1 millió forintot, mondván, ott biztonságban van, akkor ennek az értéke mára körülbelül 633 ezer forintra csökkent. Igaz, a számlán még mindig az 1 millió forintot látod kiírva, de ebből ma sajnos csak töredékét tudod megvásárolni annak, amit 6 évvel ezelőtt megvehettél volna.
Hogyan védekezhetsz az infláció ellen?
Sokan félnek a befektetéstől, mert túl kockázatosnak tartják. De, gondolj bele: az infláció az egyetlen olyan kockázat, ami biztosan bekövetkezik. Ha nem fekteted be a pénzed, az garantáltan veszíteni fog az értékéből.
Olyan ez, mintha egy jégkockát hagynál az asztalon: egy ideig még látod, de lassan olvadni kezd, míg végül semmi sem marad belőle.
Az egyik lehetséges megoldás erre, ha a pénzedet olyan helyen tartod, ahol legalább az infláció mértékével növekedhet. Ez lehet például a legegyszerűbb, kamatozó állampapír is. A lényeg, hogy a pénzed dolgozzon, ne csak egy számlán ücsörögjön és minden nappal veszítsen az értékéből.
Lehet, hogy elsőre megijeszt ez a gondolat… Ez teljesen érthető, ha még sosem latolgattál ilyesmit. Viszont most már láthatod, hogy ha nem vagy tisztában a pénz működésével, az pont attól nem véd meg, amitől a legjobban félsz a befektetésekkel kapcsolatban: a kockázattól.
Ha szeretnél még többet megtudni a pénzügyi tudatosságról, lépj be az Önazonos Vagyok Klubba!
Ha pedig az érdekel, miért számít tabunak még mindig a pénz témája, hallgasd meg Amiről nem beszélünk… podcast kapcsolódó epizódját az alábbi képre kattintva!