A szakítás akkor is fáj, ha mi akartuk

Hogyan lehet gyorsan túl lenni a szakítás utáni gyászon? Ezt a címet is adhattam volna a cikknek…

Elöljáróban gyorsan hozzátenném, hogy szerintem annak is érdemes elolvasnia ezt az írást, akinél maga a téma nem aktuális, mert sok egyéb hasznos témát igyekszem benne röviden kifejteni általános érvényűen.

Ha esetleg egy-egy alfejezet neked mégsem hasznos, nézd át a többit is, hátha ott találsz valami olyat, amit elvihetsz magaddal!

A szakítás fáj. Az ebből származó nehézségeket átugrani, kikapcsolni (szinte) lehetetlen. A zárójeles szinte azért került a mondatba, mert noha léteznek olyan elhárító stratégiák, amivel egyesek képesek lehetnek arra, hogy nehéz érzéseiket kapcsolószerűen megszüntessék, ezt mi, szakemberek általában mégsem ajánljuk. Általában az így elhárított feszültségek kerülőúton valahogyan vissza fognak köszönni az életünkben, s nehezebb utólag kibogozni, hogy mi okozza a problémákat. 

A cikk célja egy fenntarthatóbb út felfestése, amit a „szakítás feldolgozása” kifejezésre rákeresők nem feltétlen olvasnak most szívesen, hisz feltehetően nem erre a válaszra számítanak. Ugyanakkor sokszor áll fenn az a helyzet, hogy amire vágyunk (jelen esetben: gyorsan túl lenni a szakításon), és amire szükségünk van (beleengedni magunkat a szakítás fájdalmába, s utána továbblépni), két teljesen különböző dolog. 

Szakítás: Miért olyan nehéz?

A szakítás több okból is nehéz. Először is, ha már néhány éve együtt vagyunk, akkor feltehetően egy kötődési személyt veszítünk el a szakítással. A kapcsolat meggyászolása, a kötődési személy elvesztése hasonlíthat egy haláleset után átélt gyászfolyamatra is, annak minden egyediségével, nehézségével, fájdalmával, tünetével. Ezt a veszteséget akkor is meg kell dolgozni, akkor is beköszön az életünkbe valamilyen egyedi formában, ha mi magunk akartuk a szakítást. Mert a kötődési kapcsolat elgyászolási fájdalmának megjelenése független attól, hogy ki kezdeményezte azt.

A szakítás tehát akkor is fáj, ha mi akartuk azt. 

Természetesen elképzelhető (de nem feltétlen minden esetben), hogy annak megterhelőbb ezt feldolgozni, aki nem akarja a kapcsolat végét. Neki a szakítás fájdalma mellett az elhagyatás sebével is szembe kell néznie. Az elhagyással kapcsolatban szinte mindenkinek van korábbi rossz élménye is, ami esetleg még meg- vagy feldolgozatlan, s most elképzelhető, hogy ennek a fájdalma, a kötődési sérüléseink egyszerre „kapcsolnak be”.

Régi-új sebek

Tehát nem csak az aktuális szakítás okozhat nehézséget, hanem a korábbi sebek is begyulladhatnak ennek hatására hirtelen. Ezért is írtam az elején, hogy kifizetődőbb a felnőttkori nehézségeinkkel (ha módunkban áll) a lehető leghamarabb szembenézni, mert a későbbi problémák intenzitását növelheti, ha sok-sok sérülés megdolgozatlansága „pakolódik egymásra”.

Instabilitás

A másik személyén túl az elveszett biztonságot, jövőképet, szerepeinket, közös szokásainkat, lakóhelyünket is mind-mind el kell engedni, meg kell gyászolni. Ezek tovább nehezítik az egyébként is nehéz folyamatot. Sőt, a szakítás eldöntésébe is beleszólhatnak ezek a szempontok, mert nem biztos, hogy valaki egyszerre ennyi nehézséget és változást elbír egy adott időszakban. 

Egyéni tényezők

Ami még többek között nagyon tudja ezt az egészet befolyásolni, az az érzelemszabályozási kapacitásunk, s a rezilienciaszintünk. Vagyis az, hogy mennyire tudjuk a munkaképességünket, öngondoskodásunkat, kapcsolataink ápolását az aktuális élethelyzet nehézségeinek ellenére is megőrizni, fenntartani, és mennyire tudjuk megnyugtatni magunkat.

Szakítás: Hogyan dolgozzuk fel?

Természetesen ez kapacitásfüggő, de most elsősorban azokhoz szólok, akik éppen szenvednek, és sürgetnék ennek feloldását, azaz „ki szeretnék kapcsolni” rossz érzéseiket. 

A szakítás után helye van annak, hogy ez fájjon és nehéz legyen.

Definíciószinten nehéz az első pár hét, néhány hónap, akár az első év – nagyban függhet ez a kapcsolat hosszától, annak milyenségétől. Egy felkavaró és/vagy hosszú kapcsolatot jóval nehezebb lehet feldolgozni – és ez érthető, rendben van.

Ahány személyiség és ahány kapcsolat, annyiféle lehet ez az egész. 

Mindenesetre a nehéz időszak elfogadása a nulladik lépés, ha előrébb szeretnénk jutni ebben a szerintünk esetleg elakadt folyamatban. De hangsúlyozom, néhány hét szenvedés nem azt mutatja, hogy el vagyunk akadva. Feltehetően inkább arról van szó, hogy a nehéz érzések tolerálása az, ami kihívást jelent, és sokan ettől szeretnének egyből megszabadulni.

Paradox módon minél inkább meg akarunk szabadulni valamilyen érzelmi állapotunktól (ami természetes és érthető), az annál makacsabbul átveheti az irányítást felettünk, s bebetonozhatja magát.

Úgy is fogalmazhatunk, hogy éppen a valóság ellen küzdünk. Szinte alkudozunk: ne legyen már ilyen nehéz ez a szakítás – kérjük. De sajnos általában a kérésünk ellenére is nehéz lesz. Ha a negatív érzelmeink megélését megengedjük magunknak, hamar megtapasztalhatjuk, hogy azok nem állandó intenzitásúak. Néha jönnek és mennek, s egyre gyakoribb, hogy el is tudunk róluk feledkezni, s megélhetünk mellette más érzéseket is. 

Az elfogadással kapcsolatban egyébként nagyon sok tévhit él az emberek fejében. Például: „Ha egy adott helyzetet elfogadok, akkor azzal aláírom, hogy ez nekem jó, mintha nem is akarnám megváltoztatni, nem akarnék fejlődni” – gondolják gyakran. Pedig a változáshoz, fejlődéshez sokszor szükséges az, hogy valaminek az elfogadásából, azaz a tényének megállapításából induljunk ki. Például: „Nem vagyok jó az érzelemszabályozásban. A jövőben ennek fejlesztésére kell fókuszálnom.” Amíg ezzel nem nézek szembe, addig nem is tudok rajta dolgozni. 

Érzelemszabályozás

Elképzelhető, hogy számunkra nagyon elárasztó ez az egész élmény, egyáltalán nem tudjuk az érzelmeinket tolerálni, szabályozni, s a munkaképességünk is tartósan megszűnik. Az is lehet, hogy erre az egészre rárakódik még az, hogy a mostani szakítási élmény a korábbi kötődési sebeinket feltépte.

Jó hír azonban, hogy az érzelemszabályozás fejleszthető (például a mindfulness gyakorlásával – erről majd a következő bekezdésben). Jóllehet ez nem gyors folyamat, s időnként egészen komplex megközelítést is igényel…

(Ezzel kapcsolatban február 10-én egy egész napos konferenciát is tartunk Belső Gyermek & Érzelemszabályozás címmel. További információért kattints a linkre!)

Tudatos jelenlét az érzelmek szabályozásában 

Az érzelmeink tolerálásának fejlesztésében nagyon hatékonyan segíthet nekünk a tudatos jelenlét alapú gyakorlatok alkalmazása. Ha egy kicsit leülünk és megfigyeljük a légzésünket vagy a belső állapotunkat, azt, hogy éppen mi megy végbe bennünk, mit érzünk, miről mit gondolunk, hogyan változnak egymás után az érzéseink, gondolataink, akkor megtapasztalhatjuk, hogy mindez nem olyasmi, ami elől menekülnünk kellene. Sőt,

sokszor ez ad egy rálátást arra, hogy mire vágyom, mi a nehéz, s mire lenne szükségem vagy mi segítene.

Érdemes lehet ennek céljából például kipróbálni a Headspace alkalmazást, vagy megnézni ezt a YouTube-videót. 

Segítségkérés

Érdemes lehet a szakítás fájdalmában a szeretteinkkel osztozni. Barátaink és családunk sokszor szívesen adna több érzelmi támogatást, de nem biztos, hogy tudják, hogyan tegyék. Kérjük meg őket arra, hogy hallgassanak meg minket! Akár azt is jelezhetjük, hogy nem szeretnénk tanácsot kapni, csak egy kicsit „ventilálni”. Ha ezek az alkalmak nem segítenek, még mindig fordulhatunk pszichológushoz. 

De nem csak a szakításról beszélgethetünk ilyenkor. Az is segíthet, ha olyan programokat csinálunk, melyeknek segítségével megláthatjuk – nem a negatív érzések elnyomása céljából! –, hogy az élet megy tovább, és sok-sok örömet élhetünk át a párkapcsolattól függetlenül is.

Neked mi okozna ilyen örömet? Egy közös túra? Társasjátékozás? Meginni egy forrócsokit a kedvenc helyeden? Moziba menni? Írj a barátaidnak – és rendszeresítsétek ezt! 🙂

Öngondoskodás

Alvás, evés, zöldségek-gyümölcsök, megfelelő folyadékfogyasztás, testápolás – olyan alapvető öngondoskodási formák, amiket egy szakítás után gyakran hanyagol az ember. A minél jobb megküzdés érdekében érdemes lehet ezekre programként, feladatként tekinteni, s akkor is rávenni magunkat, ha nincs hozzá kedvünk.

Természetesen az emberek különböznek abban, hogy kinek elegendő az, hogy egy ilyen cikkben olvas erről, és már meg is teszi, s ki az, aki ennek ellenére sem képes rá, mert nincs hozzá énereje, s nagyon „szétcsúszott” vagyis dekompenzálódott a szakítás és a korábbi sérülések feltépésének hatására.

Ami miatt mégis leírom ezt, az az, hogy tudom, van, akinek elég egy ilyen emlékeztető, s az alapvető öngondoskodást jelentő teendőket és rituálékat kicsit tudatosabban magára fogja erőltetni, jobban oda fog rájuk figyelni a továbbiakban. (Annak viszont, akinek rendszeresen nehézséget okoz az öngondoskodás és az alapvető funkciók, mint a munkaképesség megőrzése, javaslom, hogy keressen fel egy klinikai szakpszichológust vagy pszichoterapeutát!)

Mindenesetre az alváshiány, a túl sok kávé (mint előbbinek kompenzálása) és az önelhanyagolás egyéb módjai csak tovább rontanak az amúgy is rossz(nak megélt) állapotunkon. Ha egyébként módunkban állna, ezekre azonban mégsem figyelünk oda, csak saját magunknak tetézzük a bajt.

Alulértékelt tevékenységek ezek, melyek nagyban tudják befolyásolni az életminőségünket.

Új dolgok kipróbálása

Lehet, hogy eddig épp azért nem mertél belevágni a zumbázásba vagy a festésbe, mert úgy gondoltad, a kapcsolattól vette volna el az időt. Hozzáteszem, érdemes legközelebb ezekbe már a kapcsolat ideje alatt belevágni, hiszen

a hobbi egyrészt színezi a kapcsolatot, másrészt egy magát, az érdeklődési körét megőrző felnőtt több energiát tud bevinni a kapcsolataiba, s vonzóbbnak éli meg őt a környezete is.

De egy szakítás után néhány nappal, héttel – vagyis az esetlegesen azzal járó intenzív érzelmi hullámvasút lecsengése után –, érdemes lehet új programokat kipróbálni. Megnézni azt a bizonyos színházi előadást, vagy találkozni azokkal a barátokkal, akikre esetleg nem volt annyi időnk mostanság.

Gondold át, neked mi hiányzott a kapcsolat alatt! Mit szerettél volna már régóta kipróbálni? Belefér ez a mostani élethelyzetedbe a neked szükséges biztonsággal?

Tanulság levonása

A feldolgozási folyamat fontos része lehet, hogy átgondoljuk, mi is történt pontosan, s átrágjuk magunkat a tanulságokon. Például:

• Milyen intő jelek voltak arra vonatkozóan, hogy a kapcsolatba belemenni sem kellett volna? 
• Vagy: milyen intő jelek voltak arra vonatkozóan, hogy rossz irányba megyünk, s hol lehet egy ilyen folyamatot megállítani?
• Hogyan voltam én benne a konfliktusokban? Hogyan rontottam a helyzeten? Hogyan hatott az egész folyamatra az a csomag, amit a gyerekkoromból hozok magammal? Érdemes lenne a kötődési sebeimen dolgozni? 
• Milyen elakadásaim lehetnek a saját szexualitásomat illetően?
• Miket vettem magamra, amikről utólag tudom, hogy esetleg nem is rólam szóltak? 

A feldolgozási folyamat feltehetően ott zárul le, mikor már tudjuk vállalni a felelősséget a saját elakadásainkért, s látjuk, miből mit érdemes tanulnunk.

Figyelem! Valószínűleg ezt a munkát csak félig végeztük el, ha kizárólag a másikban találtunk megváltoztatandó, fejlesztendő tulajdonságokat. 

Szakítás után: Gyakori hibák

Szeretnék még néhány szót ejteni azokról a szakítás utáni döntésekről, amelyek akár rossz hatással is lehetnek a saját feldolgozási folyamatunkra. (Vagy akár a másikéra.) Ezeknek egy része időnként rendben van, másszor viszont tényleg érdemes átgondolni, valóban jót tesz-e nekünk.

Mint sehol máshol, itt sincsenek kőbevésett szabályok, melyekhez görcsösen és kötelezően ragaszkodnunk kellene – ahogyan nincsenek olyan módszerek sem, melyek mindig, minden körülmények között károsak vagy rosszak. Átgondolásra javasolt szempontokat írnék inkább, melyeket érdemes lehet megrágni.

Új kapcsolat kezdése – túl hamar

Vannak, akik a feldolgozási folyamat és a sebek begyógyulása előtt gyorsan beleugranak egy másik kapcsolatba. Ez elsőre jó ötletnek tűnhet, de fontos szem előtt tartani, hogy a kötődési személyek valójában nem cserélhetőek le ilyen egyszerűen, s ez a sietség akár arra is utalhat, hogy a gyásszal, nehéz érzésekkel, a másik hiányával nem tudunk mit kezdeni, és azonnal menekülni szeretnénk ezektől. De akár arra is utalhat mindez, hogy talán nem tudtunk igazán kötődni az előző személyhez, s emiatt megy egészen könnyen a váltás.

Vajon van a kötődési történetünkben olyan előzmény, ami elakadásra utalhat ezen a területen?

Kapcsolattartás

Időnként az exszel való kapcsolattartás nehezíti a továbblépést. Érdemes megfigyelni, rád/rátok milyen hatással van, hogy még beszélgettek.

Bírjátok egymás történeteit sértettség nélkül hallgatni? Összevesztek még néha? Becézgetitek még egymást?

Lehet, hogy még nem vagytok túl a sebeken, s egy kis szünet segítene letenni ezeket, mielőtt újra barátkoztok. Természetesen ennek sincsenek kötelező érvényű szabályai, s fontos, hogy az általam kiragadott példák önmagukban nem jelentenek semmit. 

Stalking

Egymás nézegetése, lecsekkolása a social mediában, valamint az új partnerek folyamatos meglesése saját magunk bántásának egy különös formája lehet.

Ha neked az segítség, iratkozz le a másik profiljáról! Nem azért, mert éretlen vagy, hanem mert így véded magad.

Ehhez mindenkinek joga van, bárhogyan is értelmezi a külvilág, nincs ebben semmi rossz. Miért kellene gépként kibírnunk az új párról készült közös fotókat? Nem érdemes letagadni, hogy ez nem könnyű. Persze, tudom, a kíváncsiság is nagy. Az egészséges felnőtt állapotodtól azonban nyugodtan megkérdezheted, szolgálja-e az érdekeidet, ha most megint megnézed a profiljaikat?

Rosszindulat

Feltehetően nem segít a feldolgozásban, ha az exünkkel (vagy az ő új partnerével) rosszindulatúak vagyunk, esetleg megpróbálunk nekik keresztbe tenni. De az teljesen természetes, hogy van bennünk neheztelés, harag, s felvállalható a barátok előtt, ha nem csak jót gondolunk róluk.

Nem kell makulátlan „jó gyereknek”, „angyalnak” lenni.

Az ember gyarló, időnként gondol rosszat másokról. Ez azonban nem egyenlő a rosszindulattal, s egyáltalán nem mindegy, hogy a saját önbecsülésünket folyamatosan mások kárára tartjuk-e fenn. 

Elszigetelődés

Szintén nem tesz jót, ha tartósan elszigetelődünk, mert nem szeretnénk senkinek megmutatni, hogy szenvedünk. Az nagyon szép teljesítmény, ha valaki egyedül is képes megengedni magának a szenvedést, valamennyire bele tudja engedni magát, de nem kell addig egyedül ülni otthon, míg a szerintünk tökéletes állapotra vissza nem állunk a társasági élet előtt.

A barátaink el fogják nézni nekünk, hogy nem vagyunk a legjobb állapotban, nem vagyunk éppen a legjobb társaság.

S amikor nekik lesz ránk szükségük, mi is ott leszünk a számukra. 

Érzelmek elnyomása

Ha a feldolgozás elakad ott, hogy nem éljük át az érzéseinket, s nem rágjuk át magunkat a tanulságokon, akkor könnyen elképzelhető (persze nem törvényszerű), hogy a mintáink szerint ismételni fogjuk a mostani tapasztalatunkat.

Sokan azért keresnek új kapcsolatot, mert azt remélik, abban majd minden más lesz – közben viszont nem figyelnek fel arra, nekik miben kellene fejlődniük ehhez.

A szocializáció során a férfiakat (de nem csak őket) elszakítjuk az érzéseiktől – jóllehet épp ezek befolyásolják egy párkapcsolat sikerességét. Ezen a területen tehát mindenképpen érdemes dolgozni, és erre lehetőséget ad a szakítás – még ha nagyon nehéz is. 

Káros megküzdési stratégiák

Bánatunkat káros szokásokba fordítani, átmenetileg elkerülni a nehéz érzéseket valamilyen függőséggel jó ötletnek tűnhet, hosszú távon azonban egyértelműen ronthat a helyzeten.

Ha úgy gondolod, hogy a fájdalomtól való menekülés érdekében hajlamos vagy különböző függőségekbe zuhanni, érdemes lehet felkeresned egy szakembert.

A káros megküzdési stratégiák helyett az érzelemszabályozás és az önbecsülés, valamint a kötődésre való készség hosszú távú fejlesztése lehet a megoldás. Ezek nem azonnal segítenek, de tartós változást tesznek lehetővé.

Az úgynevezett grounding technikákra rákeresve találhatsz olyan gyorssegélyt jelentő eszközöket, amiktől hamar jobban tudod érezni magad – s nem ártasz velük senkinek. Igen: magadnak sem. Ilyen grounding technika lehet például az, ha egy stresszlabdát szorítasz az egyik kezeddel, s elképzeled, hogy az összes feszültséged és bánatod belemegy a labdába – majd kiengeded az öklödet, s elejted a labdát. Ilyenkor a feszültség a labdából egy olyan helyre távozik, ahol már nem zavaró a számodra (például a világűrbe).

Ezt igény szerint több alkalommal is megismételheted egymás után.

Szakítás után: Újrakezdés és továbblépés

Nincs szabályos módja a továbblépésnek, a feldolgozásnak, de az talán elmondható, hogy ha a nehéz érzéseket megengedtük magunkat (ha jöttek egyáltalán), s közben a saját tanulságainkat is levontuk, s nem érint már intenzíven érzelmileg az ex-téma, akkor feltehetően készen állunk az újrakezdésre.

Az új kapcsolat alakulását nagyban befolyásolja, ha még feloldozatlan sebeink vannak Pistitől/Zsófitól (mert ilyenkor az új párunk minden mozdulatába beleláthatjuk azt, hogy már megint egy Pisti mellett vagyunk, „jól kifogtam, ő is olyan lesz”).

És néha tényleg újra meg újra kifogjuk, amire érdemes lehet ránézni.

De előfordulhat az is, hogy az új kapcsolat, az új partner csak nyomokban emlékeztet minket az előző párunkra, ilyenkor pedig valójában a saját hozzáállásunkkal generálhatunk sok-sok vitát. Ha azonban túl vagyunk a feldolgozáson, sokkal inkább képesek leszünk megkülönböztetni azt, ami a múltból ered, attól, amivel a jelenben van dolgunk.

Ha több segítségre lenne szükséged egy nehéz szakítás kapcsán, lépj be az Önazonos Vagyok Klubba!