Ha rangsorolnunk kellene azokat az érzéseket, melyeket a legtöbb félreértés övez, akkor jó eséllyel a harag kerülne a képzeletbeli dobogónk legfelső fokára. A düh szó többnyire negatív asszociációkat hív elő – és sajnos nem ok nélkül.
A rosszul kezelt és nem megfelelően csatornázott indulat számos sérülésért felelős az emberi kapcsolatainkban.
Mégis, a harag jóval több, mint rosszindulat és agresszió mérgező keveréke, s bizony vannak helyzetek, amelyekben kifejezetten a hasznunkra válik, ha kicsit dühösek tudunk lenni.
4 elfeledett igazság a haragról
1. A haragom megmutatja, hogy mi fontos nekem
Ritkán érzünk bármit is ok nélkül – és nincs ez másként a haraggal sem. Amikor dühösek vagyunk, az érzés amolyan iránytűként szolgál; pontosan arra mutat, amit ott, abban a helyzetben kiemelt fontosságúnak értékelünk.
Vegyünk egy példát!
Egy fárasztó munkanap végén a szomszéd lakásban felcsendül a fúró hangja. Nem vagyunk egyformák, így ez nem mindenkit fog zavarni. De akit igen, annak az irritációja egyértelműen megmutatja, hogy mennyire fontos is számára a csend és a béke.
Vitatkozhatunk arról, hogy van-e helye a haragnak, mennyire lehetne késleltetni az érzést, de most egyszerűen csak egyezzünk meg abban, hogy mi az üzenet, amit az érzésünk ilyenkor közvetít.
Nézzünk meg egy másik szituációt!
A heti nagybevásárlás során egy eladó többször is tiszteletlenül szól egy vevőhöz és ezzel minket is nagyon feldühít. Mit mutat meg a haragunk? Azt, hogy fontos számunkra a méltó bánásmód, még akkor is, ha történetesen nem rólunk van szó.
Mielőtt tehát sietnénk elítélni és megdorgálni magunkat, amiért egy-egy helyzetben dühösek leszünk, érdemes meghallgatni, hogy mit is szeretne mondani nekünk a haragunk.
2. Harag nélkül nehezebb kiállni magadért
Amikor méltatlanul bánnak velem, megaláznak vagy megsértenek, szükséges egy egészséges mértékű indulat ahhoz, hogy meg tudjam védeni magam. Miért van ez így?
Az előző pontban kifejtettük, hogy a harag rámutat arra, amit értékelek és sokra tartok. E logika mentén, ha nem dühít fel – akár csak minimálisan –, hogy valaki megszégyenít, az utalhat arra, hogy nem teljesen vagyok tisztában a saját értékemmel.
Talán kevésre tartom magam vagy konkrétan úgy érzem, hogy megérdemlem az adott bánásmódot, mert hibát követtem el, jobban kellett volna figyelnem etc. Így nem fogok szót emelni magamért, hiszen mélyen, legbelül, arról sem vagyok meggyőződve, hogy több járna nekem.
Ha viszont képes vagyok haragot érezni, akkor ebben a kontextusban a dühöm azt jelzi (saját magam és a másik ember számára egyaránt), hogy én is fontos vagyok és megérdemlem a tisztességes bánásmódot. Hadd húzzam alá még egyszer a zárójeles részt, mert kifejezetten fontosnak tartom:
a dühöm nemcsak nekem, hanem a másik félnek is üzenet, hogy többre tartom magam annál, minthogy így bánjon velem.
Fontos, hogy a harag egy skála, különböző fokozatokkal, így amikor ezt írom, nem a mindent elsöprő, kontrollvesztett dühkitörésre bátorítom az olvasót. Mind a verbális, mind pedig a nonverbális kommunikációnk számos lehetőséget nyújt, hogy közvetítsük az érzéseinket.
Ám amíg a másik pusztán annyit szűr le, hogy rosszul esik nekünk a viselkedése, nem fogja határhúzásnak tekinteni a reakciónkat.
Szükséges, hogy legalább minimális dühöt éljünk meg – és ezt a másik tudtára is adjuk.
3. Harag nélkül nehezebb kiállni másokért
Ahogy magunkat nehéz megvédeni addig, amíg nem tapasztalunk egy egészséges dühöt, úgy a másokért való kiállást is akadályozza a harag hiánya.
A düh, ha nem jól használjuk, sokszor olaj a tűzre, de ügyesen csatornázva egy motort is képes járatni, tehát juthatunk vele valamire.
Egyszerűen nem mindegy, hogyan használjuk. Amikor például igazságtalanságot tapasztalunk és érezzük a felháborodásunkat, tekinthetünk rá motivációként is, hogy cselekvővé váljunk egy számunkra fontos ügyben. Nem kell megállnunk a puszta megállapításnál, hogy „igen, ez és ez dühítő”. Használhatjuk a haragunkat arra, hogy a másik embernek segítsünk és a helyzetét megkönnyítsük.
Számos történelmi példa eszünkbe juthat, ahol valaki így járt el és komoly társadalmi változásokat tudott keresztülvinni. De nem is biztos, hogy bonyolult dolgokra kell gondolnunk.
Már az is kiállás, ha szót emelünk és a haragunkat arra használjuk, hogy állást foglaljunk azok mellett, akiket kihasználnak vagy bántanak.
4. Nem az a cél, hogy soha ne légy dühös
Ha soha nem haragszom, az legalább akkora probléma, mintha mindig haragudnék. (Fontos lábjegyzet, hogy természetesen léteznek olyan pszichés állapotok, amiket többek közt érzelmi bénultság és tompaság jellemez, de itt most nem ezekről az esetekről beszélünk.)
Széles körben elterjedt nézet, hogy az az ideális, amikor semmi sem tud feldühíteni és két mély lélegzettel letudom a legméltatlanabb bánásmódot is. Valójában azonban
mindig dühösnek lenni nem érdem – ahogy soha nem haragudni szintén nem az.
Létezik az igazságtalanságnak egy olyan foka, ami muszáj, hogy megérintsen, és amire az egyetlen adekvát reakció a düh.
Nem hagyhat minden hidegen. Nem lehetünk közömbösek minden és mindenki iránt.
Láthatjuk tehát, hogy sokszor valóban egyoldalúan tekintünk a haragra, holott vannak helyzetek, ahol kifejezetten a javunkat szolgálhatja. Lehet, hogy ideje lenne megtanulnunk haragudni. Jól haragudni. Egymás és a saját magunk épülésére.
Ha szeretnél dolgozni azon, hogy jobban elfogadd és megtanuld kezelni a számodra nehéz érzéseket, lépj be az Önazonos Vagyok Klubba!
