Mihez kezdjünk a megfelelési kényszerrel?

Kedves Olvasó! Ez az írás egy kétrészes cikksorozat második része. Az első részt erre a linkre kattintva olvashatod el.

Részeink, amelyek nem jutnak szerephez megfelelési kényszer esetén

A Voice Dialogue-ban a hangsúly a polaritásainkon van. Tehát, ha például a kedvesség, az állandó igent mondás, a soha nem ellenkezés jellemzi a fő narratívánkat, akkor feltehetjük a kérdést:

Melyek azok a minőségeink, jellemvonásaink, amelyek kiszorultak? Kik azok az énrészeink, akik nem ülhetnek oda a tudat asztalához?

Ha túlnyomórészt a másik szükségleteit helyezzük előtérbe (esetleg azért, mert valamikor azt az üzenetet kaptuk, hogy a saját szükségleteinket figyelembe venni önzőség), akkor a kitagadott énrészünk az lesz, akinek az is fontos, hogy nekünk jó legyen, teljesüljenek a mi szükségleteink is. Hívhatjuk ezt akár az „önző” énrésznek is, bár én jobb szeretem az „öngondoskodót” használni.

Ha az állandó szófogadás, az elvárások teljesítése és a szabálykövetés dominálta az életünk több aspektusát, akkor a lázadó énrészünk kerülhetett a leválasztott énrészek közé. Robert Moore jungi analitikus szerint érdemes óvatosnak lennünk, hogy ne patologizáljuk ezt a lázadó énrészt, mivel nagyon fontos erőforrásunk lehet, ha épp egy elnyomó rendszerrel (esetleg egy elnyomó családrendszerrel vagy akár egy belsővé tett elnyomóval) kell szembenéznünk a személyiségünk kibontakoztatása során.

És végül, az egyik leglényegesebb aspektus: ha életünket az a gondolat határozta meg, hogy akkor vagyunk jó emberek, ha minden körülménytől függetlenül kedvesek vagyunk mindenkivel, akkor kitagadott énrészünk lehet az ösztönösség és a düh – melyek szintén fontos erőforrások, nem csak az individuációnk szempontjából, de a határállításhoz, a nemek kimondásához is.

A megfelelési kényszeres énrész magunkhoz ölelése és felnevelése

A megfelelési kényszeres részünk mindenképpen egy olyan rész, amellyel individuációnk, azaz az önmagunkká válásunk során találkozni fogunk. Nagy valószínűséggel ezen részünk számára is ijesztő a gondolat, hogy igenis felvállalhatjuk, mire vágyunk és mire van szükségünk – vagy épp azt, hogy milyen irányba szeretnénk terelni az életünket.

Akkor is, ha az a környezetünk vagy a társadalom elvárásaival nincs összhangban.

Egy másik nézőpontból: érthetjük, megfelelési kényszeres részünk miért érezheti kockázatosnak, hogy változtasson a működésén, ha a motivációja egyszer abban gyökerezik, hogy a sebezhető belső gyermeknek azon félelméről gondoskodjon,

• hogy egyedül marad,
• megvonják tőle a szeretetet
• vagy egyenesen bántani fogják,

amennyiben nem a másik érdekeit helyezi maga elé; ha felvállalja magát; ha nemet mond. (Ezzel kapcsolatban február 10-én egy egész napos konferenciát is tartunk Belső Gyermek & Érzelemszabályozás címmel. További információért kattints a linkre!)

Éppen ezért (természetes módon) kialakulhat belső konfliktus bennünk, ha

szeretnénk határokat felállítani, a saját szükségleteinkre is koncentrálni, és önazonosan, kongruensen, önmagunkat felvállalva élni.

Látva, hogy milyen fontos feladatok mentén alakul ki ez a részünk, semmiképp sem lehet célunk, hogy megszabaduljunk tőle. Sokkal inkább a hasznukra válik, ha megpróbáljuk megismerni, megtudni, mi az ő motivációja, egészen pontosan milyen helyzetekben kerül ő előtérbe, valamint hogy hogyan lehet előnyös és mikor hátrányos nekünk a működése.

Megfelelési kényszer: Érintett vagyok?

Ezen a ponton szeretnék egy pár gondolatébresztő kérdést adni kapaszkodóul, a teljesség igénye nélkül:

1. Tudok-e figyelni a saját érzelmeimre, testérzeteimre egy társas interakcióban?
2. Tudom-e meghallani azt, amire szükségem van?
3. Tudok-e kongruens lenni (azaz tudok-e úgy létezni a környezetemben, hogy amit érzek, mondok és teszek, összhangban van egymással)?
4. Mi a helyzet a szabálykövetéssel?
5. Mi történik, mikor az én utam úgy bontakozik ki, hogy az eltér a társadalom vagy a szülők elvárásaitól?
6. Mi történik, mikor a közeli kapcsolataimban konfliktust kell felvállalnom vagy önérvényesítenem kell?
7. Milyen a kapcsolatom a dühömmel?
8. Tudom-e jelezni a másiknak, mikor elérem a kapacitásom határait – például munkában vagy egy közeli kapcsolatban?

Ugyanitt érdemes lehet megismerkedni azokkal a részeinkkel is, amelyek eddig nem jutottak szóhoz, viszont fontos szerepet tölthetnek be a megfelelési kényszeres énrész kiegyensúlyozásában. Ők az önző énrész, a lázadó énrész, az ösztönös/„erő” énrész.

Erre alkalmas lehet a Voice Dialogue vagy más, énrészekkel foglalkozó módszer is, illetve a Voice Dialogue „lakmuszpapírja”, egy önmagában is használható eszköz: az álmaink naplózása és elemzése. Ez képet adhat arról, mikor hol tartunk az énrészeinkkel való tudatosodás folyamatában és az individuációs úton.

Fontos azonban, hogy ha nagyon terhelt, traumatizáló gyermekkor áll mögöttünk, akkor egy trauma-feldolgozásban jártas segítővel, hosszú kísérési folyamat keretében tárjuk fel ennek a hátterét.

Felhasznált irodalom

• Hal Stone, Sidra Stone – The Voice Dialogue Video/Audio Series
• Hal Stone, Sidra Stone – Embracing Our Selves, The Voice Dialogue Manual, New World Library, 1989
• Hal Stone, Sidra Stone – The Pleaser, The Mendocine Audio Casette Series, Delos Inc.
• Robert Moore – Angels, Demons and Spirit Possession. New Perspectives on the Collective Unconscious and the Daimonic, 1997 CG Jung Institute of Chicago

Ha szeretnél dolgozni azon, hogy jobban menjen a nemet mondás, lépj be az Önazonos Vagyok Klubba!