Nem véletlenül gondoljuk a biztonságot egy ennyire fontos dimenziónak, melyet sok-sok erőfeszítéssel igyekszünk is megteremteni.
A szükségleteket tanulmányozva Abraham Maslow is a legfontosabb, legelemibb szükségletként írta le a biztonság iránti igényt.
Gyermekként a biztonság különösen fontos számukra egy, még sok szempontból ismeretlen, nehezen kontrollálható világban. A biztonság a fejlődés kibontakozásához optimális hátteret ad. Ugyanakkor egy olyan környezetet is jelent, ami – amellett, hogy biztosítja az életben maradás feltételeit – kiszámítható.
Ez azt is jelenti, hogy egy gyermeknek tudnia kell megjósolni a környezete válaszait. Ehhez persze segítség, ha a róla gondoskodóhoz lehet kapcsolódni, továbbá elérhető és támogató.
A túlvédő szülő – és gyermeke szárnypróbálgatásai
A belső biztonságérzet kialakulását azonban nem kizárólag állandó jelenléttel és szünet nélküli támogatással tudjuk támogatni, sőt. Minél inkább bízhat abban egy gyermek, hogy helye és tere van a saját kezdeményezéseinek, próbálkozásainak – mert ki lehet ezeket próbálni –, annál több saját tanulási tapasztalatot nyerhet.
Azzal az élménnyel, hogy lehetnek saját „kísérletei”, rengeteg tapasztalatot szerez arról, hogyan is működik a világ.
Szülőként nem csorbítjuk, hanem épp hogy növeljük a gyermek biztonságérzetet, ha megfelelő keretek közt engedjük a saját önállóságát megélni.
Sok mindent magukba szívnak a modellkövetés során a gyerekek, azaz amikor megfigyelik mások viselkedését. Ez azonban csak az egyik lehetséges tanulási forma, ami mellett legalább ilyen fontos az, hogy saját tapasztalatokra is szert tegyenek.
Kicsoda a helikopterszülő?
Ma nagyon divatos a helikopterszülő fogalma. Egy helikopterszülő szinte fullasztó módon telepszik rá a gyermeke életére, annak minden rezdülését követi és irányítja.
Nem egy vonzó címke, amire bármelyikünk is vágyna, valljuk be…
A helikopterszülők a fentebb leírt gyakorlóteret beszűkítik, vagy egyenesen elveszik gyermeküktől. Így túlvédő attitűdjükkel már nem segítik, hanem inkább gátolják az ő fejlődést.
Hogyan ne legyek túlvédő szülő?
Mégis mit tehetünk hát, ha úgy sejtjük, időnként belecsúszunk a túlféltés csapdájába?
Először is: próbáljuk nyitott szívvel megérteni önmagunkat.
- Vajon mi a története a mi életünkben annak, hogy túl akarjuk biztosítani a gyermekünket? Van olyan élményünk, amikor esetleg mi magunk nem kaptunk megfelelő gondoskodást, védelmet? Meglehet, hogy emiatt viselkedünk túlvédő szülő módjára?
- Talán életünk más területein is kockázatkerüléssel igyekszünk előre bebiztosítani magunkat a lehetséges kudarcokkal szemben?
Lehet, hogy így a kudarcoktól megvédjük magunkat, de a tanulás lehetőségeit is korlátozzuk.
Árnyalja mindezt, hogy a biztonság egy eleve nehezebben elérhető állapotot jelenthet, ha hajlamosak vagyunk szorongani. Ez esetben érdemes szem előtt tartani, hogy tökéletes érzelmi, fizikai biztonság nem létezik.
De még a közel tökéletes biztonság megteremtése is túl sok lehetőséget vehet el a fejlődéstől. Nem lehet és nem is kell minden kudarcot, frusztrációt előre kivédeni.
A túlféltés során – amikor például elkerülünk helyzeteket, kihívásokat – előre akarjuk megoldani (vagy akár teljesen kizárni) a lehetséges problémákat. Sokkal többet adunk azonban egy gyermeknek, ha megtanítjuk előre látni a kockázatokat, és felkészítjük őt ezeknek kezelésére.
Persze nekünk innentől sem lesz könnyű dolgunk
Fontos, hogy olyan funkciókat mindenképp gyakorolhasson egy gyerek, amelyekre már képes. Mikor pedig segítünk neki, csak annyi segítséget adjunk, ami feltétlenül szükséges az adott cél eléréséhez.
Ha beleengedjük őt a gyakorlási helyzetekbe, az bizony kevésszer néz ki úgy, hogy szülőként hátradőlve gyönyörködünk, milyen ügyes is a mi gyermekünk. Sokszor ehelyett egészen nehezen elviselhető érzésekkel jár egy hasonló szituáció.
(Persze az is megeshet, hogy mégis hátradőlve gyönyörködünk, mert eddig nem is tudtuk, hogy gyermekünk valóban megállja a helyét egy olyan helyzetben, amit eddig még ki sem próbálhatott.)
Miközben azonban megéljük az ilyen helyzetekkel természetes módon együtt járó bizonytalanság, féltés és frusztráció nyomását, amikor az önállóság gyakorlását megengedjük a gyermeknek, mi magunk is fejlődünk szülőként.
Ráadásul pont ezeknek a nehéz érzéseknek az elviselése egy másik, későbbi lecke a felnőtté válás során – a gyermekünk életében is. Az ő érdeke is tehát, hogy mi magunk megtanuljuk kezelni ezeket a nehéz érzéseket – és később átadjuk neki ennek tapasztalatát.
A túlféltés elengedése azt is üzeni: „Bízom benned. Fontos vagy nekem. Fontosabb, mint az, hogy a félelmeimet – bármi áron – távol tartsam!”
Ha kíváncsi vagy további tippekre, lépj be az Önazonos Vagyok Klubba!
