Egy coach nem attól lesz számunkra megfelelő, hogy rendelkezik bizonyos képesítésekkel – bár ezek is sokat elárulhatnak róla. Előfordulhat, hogy segítőnk a közös munka valamely pontján továbbküld egy kollégájához. Ha viszont rátalálunk az épp nekünk való coachra, felerősödhet bennünk az összhang érzése.
Dr. Izsák Norbert főiskolai docenst, mestercoachot (Master Certified Coach), Magyarország egyetlen coaching tanszékének vezetőjét kérdeztük szakmája szépségeiről és nehézségeiről, valamint arról, hogyan dönthetjük el, hogy coachot, vagy inkább pszichológust (esetleg más segítő szakembert) keressünk fel problémánkkal.
Sokféle előítéletet hallani a coachinggal kapcsolatban. Te szakmabeliként hogyan tudnád összefoglalni, pontosan mit is csinál egy coach?
Véleményem szerint az ICF (International Coaching Federation) definíciója az egyik legpontosabb. Eszerint „a coaching az ügyféllel való partneri együttműködés. Olyan gondolatébresztő és kreatív folyamat, amely arra inspirálja az ügyfelet, hogy a legtöbbet hozza ki magából személyes és szakmai szempontból is”. Tetszik, hogy ebben benne van az, hogy partnerként tekintünk egymásra, valamint a munka kreatív jellegét is hangsúlyozza.
Tulajdonképpen miben más mindez, mint egy pszichológus által vezetett terápia?
A segítő szakmák (pszichológus, tanácsadó, mentor, coach és a többi) között van rokonság és átfedés. Szerintem a legfontosabb különbség az, hogy egy pszichológus mindenekelőtt azzal foglalkozik, hogy az ügyfele múltjában mi romlott el, milyen régi sebet kellene begyógyítani. Míg egy coachot sokkal inkább az érdekel, hogy mi az a jövőbeli állapot, amibe az ügyfele vágyódik.
Elsősorban nem azzal foglalkozik, hogy honnan jött, hanem hogy hova szeretne eljutni, és ehhez mire van szüksége.
Hogyan döntsem el, hogy kihez forduljak: pszichológushoz vagy coachhoz?
Laikusként teljesen érthető, ha első blikkre nem tudjuk, kire van pontosan szükségünk. Többnyire „csak” nem érezzük jól magunkat. Hasonlóan ahhoz, mikor például fáj a torkunk, és nem tudjuk, hogy covidosak vagyunk-e, vagy csak meghűltünk. Természetesen ilyen esetben a háziorvoshoz megyünk, aki továbbirányíthat bennünket. Coachként sokat dolgozunk együtt pszichológusokkal és más mentális segítőkkel, hiszen etikailag kötelező ránk nézve, hogy a hozzánk fordulóknak a leghatékonyabb segítséget ajánljuk. Így én is küldök tovább ügyfeleket pszichológushoz, akár pszichiáterhez, és fordítva is működik a dolog. Az általánosságban elmondható, hogy a napi működésünket nem akadályozó, nem traumában gyökerező ügyekben fordulhatunk coachhoz, aki persze továbbirányíthat. A legfontosabb mindazonáltal az, hogy forduljunk valakihez, gondoskodjunk magunkról. Hiszen a mentális jóllétünk is van olyan fontos, mint a fizikai egészségünk.
Manapság úton-útfélen coachokba botlunk, akik nem ritkán egyenesen azt hirdetik magukról, hogy birtokában vannak az örök boldogság kulcsának. Honnan tudhatjuk adott esetben, hogy nem kuruzslóval van dolgunk?
Először is, legyünk óvatosak azokkal, akik fellengzős ígéreteket tesznek! Az énmunka soha nem spórolható meg. Olyan nincs, hogy megveszel egy online kurzust, és egy csapásra gazdag, sikeres, szép és okos leszel. Tény, hogy sokan nevezik magukat manapság coachnak, de van néhány szempont, ami segíthet megtalálni a számunkra legmegfelelőbb segítő szakembert.
Ha például az adott coachnak van valamilyen nemzetközi minősítése, az már jelez valamit. Jelenleg 15-20 ezer közé teszik a Magyarországon praktizáló coachok számát. Közülük 4-500 köteleződött el egy nagyobb nemzetközi, minőségbiztosítást is jelentő szervezet iránt (ez jellemzően az ICF vagy az EMCC – a szerk.). További egy-kétezer kolléga tartozik valamelyik magyar coachközösséghez, szervezethez. Ha valaki ezeknek tagja, akkor valószínűleg eljár szupervízióba, továbbképzésekre, tehát foglalkozik a szakmai személyisége fejlesztésével, ami életbevágóan fontos a szakmánkban. Javaslom, hogy erre kérdezzünk rá az első, általában ingyenes, úgynevezett nulladik találkozó alkalmával. Kérdezzük meg azt is a coachtól, hogy jár-e rendszeresen szupervízióba, hol képződött, mekkora gyakorlata van, milyen módszerrel dolgozik!
Természetesen még ez sem garantálja, hogy meglesz a kölcsönös bizalomhoz és a hatékony munkához szükséges „kémia” – ahogyan például egy képzett angoltanár, orvos vagy kozmetikus sem válik be egyformán mindenkinek.
A coachingban, terápiában, mentoringban azonban mindez kiemelten fontos, hiszen a bizalom adja az alapot a hatékony munkához. Kutatások bizonyítják, hogy minden segítő munkában a gyógyulás, előrelépés 70 százalékban a két ember közötti kapcsolatból fakad, ami abból a bizalomból táplálkozik, ami kettejük között létrejön.
Rengeteg tévhit él a szakmával kapcsolatban, sokan például a coachokat az üzleti élettel kötik össze. Igaz, hogy főleg karrierrel kapcsolatos elakadásokkal keresnek meg benneteket?
Egyáltalán nem, a munkánk során mindenféle kérdéssel találkozunk. Persze, vannak olyan kollégák, akik specializálódtak, az ő hátterük, kvalifikációjuk, érdeklődésük például a multik világához köti őket. Ők gyakrabban találkozhatnak üzleti kérdésekkel. De valójában a módszereink 90%-a transzferábilis, azaz, hogy valaki öltönyben vagy pólóban ül előttem, lényegét tekintve nem befolyásolja a folyamatot. Végeredményben ugyanaz történik. Ha például valaki nem képes feladatokat delegálni, az valószínűleg valamiféle „kontrollmániával”, az elengedés, megengedés, bizalom nehézségével vagy a tökéletességre vágyással állhat összefüggésben, és mindegy, hogy a munkahelyi ügyeket vagy otthon a főzést nem tudja delegálni. Mindkét esetben ugyanazzal a belső elakadással van dolgunk.
Ha már elakadásoknál tartunk… Mikor fordulhat elő, hogy egy coach az ügyfelét továbbküldi valaki máshoz?
Például, ha az ügyfél nem képes arra, hogy az adott nehézségéből kilásson annyira, hogy el tudjon képzelni egy számára ideális helyzetet. Egy ilyen eset minden bizonnyal már nem coaching téma, hanem terápiás ügy. Ugyanez áll fenn akkor is, ha az ügyfél nem tud a hétköznapi életében működni, nem funkcionál megfelelően, vagy ha olyan érzelmi blokkokba ütközünk, amelyeknek feloldása meghaladja a kompetenciánkat. Erről érdemes már a coaching elején beszélgetést kezdeményezni, hiszen minél előbb fény derül ilyesmire, annál hamarabb találhatunk megfelelő segítőt a számára.
Előfordult már, hogy nem vállaltál valakit?
Igen, van, hogy úgy döntök, inkább nem szeretnék együtt dolgozni valakivel. Az úgynevezett nulladik találkozónk során éppen azt tárjuk fel a potenciális ügyféllel, hogy tudunk-e együtt dolgozni. Ő is visszaléphet, de én is dönthetek úgy, hogy nem dolgozunk együtt. Emlékezetes volt például, amikor egy ügyfél azzal keresett meg, hogy szüksége lenne egy coachra, aki „egy kicsit csattogtatná az ostort a feje felett”, annak érdekében, hogy jobb, gyorsabb munkavégzésre ösztönözze. Azt próbáltam kideríteni, mire lenne szüksége ahhoz, hogy ő maga legyen a saját – és persze kedvesebb, humánusabb – motivátora. Ő ragaszkodott ahhoz, hogy neki „hajcsárra” van szüksége, amivel én egy olyan szerepbe kényszerültem volna, ami a meggyőződésem szerint meglehetősen távol áll a coachétól.
Melyik esetre vagy a legbüszkébb eddigi karrieredből?
Néhány évente változik, csiszolódik, hogy éppen mit tartok a coaching fő céljának. Mostanában úgy vélem, egy coach legfontosabb feladata, hogy az ügyfelének segítsen összehangolni a kognitív, az emocionális és az intuitív működését. Ha ugyanis ez megvan, akkor az ügyfél sokkal hamarabb, és énazonosabban megtalálja a maga megoldásait, és így már nem is lesz szüksége a coachra. Az egyik első ügyfelemnél, több mint 10 évvel ezelőtt, éreztem meg először ennek az erejét.
Egy olyan elakadással jött hozzám, ami folyamatos szégyenérzetet generált benne. 2-3 alkalom után oda jutott, hogy a szégyenérzet megszüntetéséhez újra kellene építenie a hitrendszerét, világnézetét, ám – mondta könnyek között – erre nincs készen. Az ülés végén kudarcos érzéssel váltunk el egymástól – én is szomorkodtam, ő is. Amikor viszont pár héttel később egy utolsó alkalomra találkoztunk, sugárzó arccal mesélte, hogy valami átkattant benne, meghozta ezt a számára ijesztő döntést, és ebben békességre lelt. Ez az eset azért volt nagyon transzformatív a pályafutásomban, mert először értem el úgy sikert, hogy „csupán” biztosítottam az ügyfélnek egy olyan teret, amelyben ő kérdéseket mert feltenni a saját előfeltevéseivel, hiedelmeivel, gondolataival kapcsolatban, és engedte, hogy a szíve is megszólaljon az agya mellett.
Tulajdonképpen mire és mivel készüljön, aki coachhoz megy?
Ügyfélként arra érdemes felkészülni, hogy dolgoztatni fognak bennünket. A fentebb említett bizalom azért is fontos, mert az fog megtartani, amikor kilépünk a komfortzónánkból, például az eddigi gondolkodási sémánkból. Bizonyára szembesülni fogunk azzal is, hogy milyen – sokszor homályos, töredezett – kép él bennünk saját magunkról, és világossá válhat számunkra, hol torzít a tükör. Turai Lédától, az ICF volt elnökétől tanultam, hogy egy jó coach folyamatosan megerősíti és validálja az ügyfelét, de meg is kérdőjelezi azt, ahogyan gondolkodik, hiszen abból jöhetnek új felismerések. Kedves kollégám, Barnóczki Annamari MCC pedig úgy szokta ezt megfogalmazni, hogy jó dolog a változáshoz, szembenézéshez szükséges keserű pirulát némi cukor- vagy csokimázzal bevonni, hogy az ügyfél különösebb „öklendezés nélkül” legyen képes elindulni egy olyan utazáson, ami közben valószínűleg több értelmet, világosságot, jelentőséget talál majd az életében. Ebben fog segíteni neki a számára megfelelő coach.
További tanácsokért lépj be az Önazonos Vagyok Klubba!
