Kedves Olvasó! Ez az írás egy kétrészes cikksorozat második része. Az első részt erre a linkre kattintva olvashatod el.
Ahhoz, hogy rendezni tudjuk kapcsolatunkat a belső kritikussal, először is nagyon fontos őt annak látni, ami: egy olyan részünk, ami a védelmünket szeretné biztosítani, viszont időnként előfordul, hogy lassan érkezik meg hozzá a „szoftverfrissítés” – azaz még mindig egy gyermekkori állapotunk reakciói szerint szeretne védeni bennünket.
Ahhoz, hogy együttérzéssel tudjunk fordulni részeink felé, újfajta hozzáállást kell kialakítanunk magunkban. Mindez kulcsfontosságú önmagunk és a részeink tudatos „újrafelnevelése” során.
Lássuk hát, hogyan kezdjünk ehhez hozzá!
1. Ismerd fel!
Ebben a folyamatban egy nagyon fontos első lépés lehet, hogy felismerjük és megkülönböztessük a kritikus hangját. Két-három napon át figyeljük meg, hogyan beszélünk magunkkal és magunkról – így máris észrevehetjük azokat a mintákat, melyekben negatív, leértékelő, esetleg becsmérlő gondolatok merülnek fel!
Például:
Mit gondolok a testemről? Konkrétan mi az, amivel problémám van a testemmel kapcsolatban?
Mi a helyzet a munkában a teljesítményemmel? Mennyire tartom elégnek?
Mit gondolok arról, ahogy szülőként működöm?
Próbálj meg ezekből lejegyezni néhányat!
Érdemes eközben odafigyelni azokra a gondolatokra, melyeket alapvetésként kezelünk magunkkal kapcsolatban, azaz amelyeket már olyan régóta mondogatunk, hogy észre sem vesszük, hogy az énképünk részévé váltak.
Fontos azonban megjegyezni azt is, hogy a belső kritikussal való munka nem azt jelenti, hogy innentől kezdve ne lenne szükségünk arra, hogy a kritikus gondolkodásunkat vagy az ítélőképességünket gyakoroljuk. Elvégre teljesen reális lehet, hogy bizonyos működéseinkben meglátjuk azt, amit másként (feltehetően jobban) tudnánk csinálni.
A kritikussal végzett önismereti munkában valójában a félrekalibrált ítélőképességünket kalibráljuk újra, illetve észrevesszük azokat az önbántó mintákat, amelyeket észrevétlenül szívtunk magunkba, és semmilyen módon nem hasznosak, nem építőek a számunkra. Mert még ha változtatni is szeretnénk egyes működéseinken, az nem ürügy és indok arra, hogy bántóan beszéljünk magunkkal.
Szintén lényeges elem, hogy a belső kritikus megfigyelésének során próbáljunk egy ítélkezésmentes attitűdöt fenntartani.
Amennyiben elkezdjük bírálni a kritikust, azzal továbbra is egy ítélkező mintát tartunk életben, ez valójában ugyanúgy a belső kritikus működésének folytatása. Ebben segíthet egy ítélkezésmentes, megfigyelő álláspontot tükröző mondat, például: „Hallom, hogy most van egy kritikus gondolatom magamról”.
2. Helyezd perspektívába!
Ha vannak olyan közeli barátaink, akik nyitottak erre, összehasonlíthatjuk a saját kritikusunkról készített feljegyzéseinket az ő jegyzeteikkel.
Amint észrevesszük azt, hogy mennyire nem vagyunk egyedül ezzel az élményünkkel, és kívülről látjuk azt, hogy a barátaink esetében mennyire túlzó, szélsőséges és gyakran az objektív realitástól teljesen eltávolodott ítéleteket fogalmaznak meg az ő kritikusaik, sokkal könnyebb dolgunk lesz abban, hogy perspektívába helyezzük a saját kritikusunkat.
3. Adj neki egy formát, helyezd magadon kívülre!
A kreativitásodat segítségül hívva rajzolhatsz egy képet a belső kritikusodról, esetleg készíthetsz egy szobrot belőle. Ezt próbáld a lehető legjátékosabbra venni! Bármit is gondol a belső kritikusod, ezt a feladatot nem tudod elrontani.
Hogyan néz ki a belső kritikus, amit rajzoltál? Milyen jellemzői vannak?
Néhány kritikus egy szülő képét mintázza, míg mások mitikus lények, akár sárkányok formájában jelenhetnek meg. A tiéd hogy néz ki?
Ha szeretnéd, adhatsz egy nevet is neki – ez lehet egy vicces név is, vagy bármi, ami szerinted jól jellemzi őt. Ez szintén segíthet, hogy még inkább körvonalazd őt, még objektívebbé tedd, és nevén tudd nevezni.
Szuperintenzív belső kritikusok – Amikor az önálló munka nem elég
Akármennyire intenzív is a belső kritikusod, fontos, hogy nem kell semmilyen önismereti folyamatban egyedül járnod, kérhetsz segítséget.
Vannak olyan esetek is, amikor a belső kritikus hangja szélsőségesen bántalmazó is lehet.
Ezért, ha úgy érzed, nagyon alacsony önértékeléssel küzdesz, esetleg azt találod, hogy gyermekként a szülői vagy más kapcsolatodban sokat és erősen sérült az értékességedről, szerethetőségedről alkotott képed, vagy akár traumatikus élményeid is voltak, érdemes pszichológus segítségét kérned, és hosszabb terápiás folyamatban dolgoznod ennek a gyógyításán.
Nem csak az szelídíti a belső kritikus bíráló hangját, ha célzottan vele dolgozunk, hanem az is, ha például egy terápiás, önismereti folyamatban, hosszabb időn át kapunk pozitív visszajelzést a saját szerethetőségünkről, elfogadhatóságunkról.
A kritikus a kapcsolati sérüléseink mentén alakul ki, azoktól akar minket megvédeni – így egy bizalmas, építő, szeretetteli kapcsolatban tudja azt is megtapasztalni, hogy vannak olyan helyzetek, ahol lazíthat, ahol nem kell túlóráznia.
Továbbá a Voice Dialogue szemlélete szerint a terapeutával végzett munka kialakíthat egy úgynevezett „belső terapeuta” énrészt is, amely az újonnan magunkba szívott, értékességünkkel kapcsolatos gondolatokat fogja tartalmazni. Ezt a részünket tovább táplálva és erősítve remekül tudjuk ellensúlyozni a belső kritikusunkat.
Mi segíthet még?
Igen hasznosak lehetnek tehát a megerősítések a pozitív énképhez. Ezeknek összeírásánál elgondolkodhatunk azon is, milyen minőségeinket dicsérik általában a barátaink.
Például: Hogyan bátorítana engem egy olyan személy a környezetemből, aki nagyon szeret?
És ha már itt tartunk, nem csak a terápiás kapcsolatra igaz az, hogy gyógyíthatja a kapcsolati sérüléseinket. A támogató, elfogadó barátok vagy a hozzánk pozitívan viszonyuló párunk is nagyon sokat tud nekünk segíteni ebben a folyamatban.
És, ahogy már fent is írtam, annál kevesebbet kell túlóráznia a belső kritikusnak, minél kevesebb szövetségese van „odakint”. Érdemes lehet tehát odafigyelnünk arra, hogy vannak-e bennünket előszeretettel bíráló emberek a környezetünkben, és ennek megfelelően dolgozni az asszertív határállításon.
Életünk a belső kritikusunkat nevelgetve
Az integrált vagy „megbékített” belső kritikusról elmondható, hogy intenzitása csökken, jól elkülöníthetővé válik. Azonban soha nem cél, hogy ezt a részt, vagy bármely más részünket eltüntessük magunkból – de ez egyébként sem sikerülne.
A Voice Dialogue szemlélete szerint ezek a részeink rendkívül fontosak, az ő feladatuk az, hogy megvédjenek minket, így az önismereti úton a lehető leghasznosabb hozzáállás, ha megpróbálunk megértőek lenni ezekkel a „félreértett belső csapattagjainkkal”, és magunkhoz ölelni őket is – így haladhatunk a teljességünk felé.
Jó emlékeztető lehet: Minden részünknek van helye bennünk. Minden részünk érdemes az együttérző odafordulásunkra.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy kontroll nélkül minden részemet ki kell engednem a környezetemre. Továbbra is én vagyok az a felnőtt, aki a viselkedését választja; aki a tudatos végrehajtó az irányítóközpontban; aki összefogja a belső csapata működését.
Végezetül: ha a belső kritikus a félrekalibrált ítélőképességünk, akkor a kritikus újrafelnevelésével a helyreállított ítélőképesség ajándékára tehetünk szert – azonban innentől fogva sem lesz mindentudó. Továbbra is csak egy részünk információját tükrözi, egy nézőpontot, amelyhez érdemes lehet még további belső részeink és akár külső személyek szempontjait is figyelembe venni a döntéshozatalaink alkalmával.
Felhasznált irodalom
- Ego and Archetype – Edward F. Edinger, Shambhala; Reissue edition (August 25, 1992)
- Robert Moore – King, Warrior, Magician, Lover előadássorozat (1989, 1990 C. G. Jung Institute of Chicago)
- Hal Stone, Sidra Stone – The Voice Dialogue Video/Audio Series
- Hal Stone, Sidra Stone – Embracing Our Selves, The Voice Dialogue Manual, New World Library, 1989
- Hal Stone, Sidra Stone – Meet your Inner Critic, The Mendocine Audio Casette Series, Delos Inc.
- Hal Stone, Sidra Stone – Embracing Your Inner Critic: Turning Self-Criticism into a Creative Asset, Harper One, 1993
Ha szeretnél szelídebben, szeretettelibben bánni önmagaddal, lépj be az Önazonos Vagyok Klubba!
