Az interneten számos információ fellelhető azzal kapcsolatban, mi segíthet a hosszú távú pénzügyi biztonság megteremtésében, hogyan optimalizálható a havi büdzsé tervezése, mi segíthet tartalékot képezni, milyen pénzügyi termékek léteznek és ezek közül melyik mire való, mekkora tőkéből milyen hozam érhető el. Ezek szükségesek is, hiszen az iskolában sajnos alig (vagy inkább semmit sem) tanulunk a pénzről, és a családok jó részének sincs megfelelő tudása, melyet átadhatna a felnövekedő gyermekeknek.
Érdemes tehát felnőttként is képeznünk magunkat ebben a témában, mert bár a pénz egyáltalán nem boldogít, az anyagi bizonytalanság rendkívül nagy stresszel jár.
Ám mindezek az információk annak segítenek csak, aki egészséges felnőtt emberként funkcionálva bír valamennyi anyagi függetlenséggel, van önálló keresete és annak felhasználásáról dönthet. Társadalmunkban bár a magyar jogrendszer elméletben teljes egyenlőséget biztosít férfiak és nők számára, a gyakorlatban a nők még mindig számos területen hátrányos helyzetet tapasztalnak. Ez pedig az anyagi stabilitásuk, önrendelkezésük és pénzügyi helyzetük terén is megmutatkozik.
Természetesen vannak nők, akik magasan képzettek, karriert építenek, jól keresnek és képesek pénzügyi stabilitást teremteni maguknak (a szorgalmuk és a rátermettségük mellett számos kedvező tényezőnek köszönhetően is). Sajnos ők vannak kevesebben – és ez a cikk most nem róluk szól.
Nők, pénzügyek, történelem
Ma is nagyon sok nő él anyagi kiszolgáltatottságban, függésben – a hiedelmek, berögződések, szokások, előítéletek, a férfi-nő viszony nehéz oldala, a nők általános alárendeltsége és a számukra hátrányos joggyakorlatok eredményeképp. De hogyan és miért alakulhatott ez így? És hogyan változtathatnánk rajta?
Mint mindenben, ebben is a tudatosság segíthet, ezért érdemes áttekinteni néhány jellegzetességet, melyek a női életút sajátosságaiból és történelmi-társadalmi viszonylatokból következnek, és amelyek nagyban nehezítik – vagy egyenesen ellehetetlenítik –, hogy számos nő önálló felnőtt emberként, autonómiával, önrendelkezéssel, stabilitással és biztonságérzettel élhesse mindennapjait.
A múlt hatásai
Nem olyan régi vívmány a női egyenjogúság. Eleinte maga a tanulás, azaz az oktatáshoz való jog is a férfiak privilégiuma volt. Csak a 19. században kezdődött meg a nők kötelező oktatása. Először csak alapfokon tanulhattak, később már leánygimnáziumokban, legvégül pedig a felsőoktatásba is beléphettek.
Az I. világháború során értékelődött fel a női munkaerő és lett egyre inkább elterjedt a nők munkába állása, noha fizetésük és megbecsültségük jóval alacsonyabb volt a férfiakénál – aminek nyomai még ma is jelen vannak.
Az üvegplafon (azaz hogy egy szakképzett nő előmenetele csak egy bizonyos szintig lehetséges egy szervezeten belül, hiába lenne alkalmas magasabb pozícióra is), vagy a nemek közötti bérszakadék (a nők és férfiak bruttó órabére közötti különbség – kb. 12%-kal keres kevesebbet egy nő átlagosan óránként) jól ismert fogalmak a modern társadalomtudományban.
Az is ismeretes, hogy vezető pozíciókban és a politikában általánosan messze nincs még ma sem annyi nő, mint férfi. Apropó: szavazati jogot is csak a 20. században nyertek a nők (Magyarországon 1945-ben; Európában utolsóként pedig Svájcban 1971-ben).
És sokak számára mindezen jelenségek még mindig természetesnek hatnak.
Jelenünk
Ma, 2025-ben is sokan úgy gondolják, hogy a nő helye otthon van. Feladata a család támogatása, működésmódja alapvetően szolgálati és támogató jellegű. Közben viszont a lélektan egyértelműen azt állítja az életszakaszokról, hogy a lakóhelyi, gazdasági és érzelmi függetlenedés alapkövetelménye a felnőtté válásnak és a szülőkről való leválásnak.
Hogyan működhetne hát a felnőtté válás, ha a nőknek igazából otthon a helye? Hogyan is lehetne egy nő önálló, érett felnőtt ember, ha sokak fejében még mindig az él, hogy egy nő igazi életcélja a családalapítás, pontosabban valaki más feleségének/anyukájának lenni? Olyan erős hiedelmek dolgoznak a felszín alatt, amik a nőket egyértelműen hátrányos helyzetbe taszítják.
Kedves Olvasó,
egy pillanatra állj meg, és gondold végig: szerinted mi a lélektani fejlődési feladata, aktuális tennivalója egy huszonpáréves fiatal férfinak? És egy huszonpáréves fiatal nőnek? Van ebben különbség? Mi a helyzet egy 30 éves férfival? És egy 30 éves nővel? Van különbség?
Mindannyian nagyon sok helyről szívtuk magunkba azokat a vélekedéseket, amelyeknek egy része tudatos, másik része bennünk is rejtetten hat. Szüleink tanításaiból és abból, ahogyan éltek (ez néha köszönőviszonyban sincs egymással), nagyszüleinktől, pedagógusainktól, a dadus és az óvónéni intelmeiből, a közoktatásban eltöltött kb. 12 év alatt bennünket tanító felnőttektől, olvasmányélményeinkből, a médiából (!), a közbeszédből.
Jó ötlet lehet egy kicsit elgondolkodni azon, mit gondolunk mi magunk egy nő és egy férfi karrierépítéséről, megtakarítási terveiről, életcéljairól, legfontosabb feladatairól. Hogyan vélekedünk egy nő és egy férfi pénzügyi „érzékéről”, vagy arról, hogy párok esetében kinek a nevén legyen a közös bankszámla, az ingatlan, az autó, a biztosítás, a közüzemi szolgáltatóknál a szerződés stb.
A női életút sajátossága: a gyermekvállalás
A fent említett, mélyben munkálkodó, búvópatakként jelen lévő előítéletek, téves hiedelmek mellett van még egy nagyon fontos jelenség, amelyről valahogy túlságosan kevés szó esik. Mégpedig az, hogy egy nő életébe a szülés, a gyermekvállalás milyen nagy anyagi kiszolgáltatottságot hozhat.
Az anyává válás olyan mélyreható változás egy nő életében, mint általában véve a kamaszkor. Elképesztő léptékű folyamat, melynek rendkívül sok vonatkozásáról beszélhetnénk. Igazi „normatív krízis” – abban az értelemben, hogy minden másképpen van utána, mint addig volt; teljesen újféle működést követel meg az érintettektől. Ennek a hatalmas és szerteágazó folyamatnak az egyik leágazása, hogy egy nő, ha anyává válik, az anyagi függetlensége – ha addig volt is – megszűnik, vagy fogalmazzunk úgy, hogy erősen megbicsaklik. Hacsak nem volt rendkívül tudatos egész addigi életében ezen a téren.
Már az anyává válás előtt is van hatása annak, hogy ő nő és nem férfi – olvasóink között bizonyára sokak élménye, hogy álláskereséskor fontos faktor, tervez-e valaki gyereket, vagy olyan korban van-e, amikor a munkaadó vélelmezi, hogy tervezhet. A várandósság egy bizonyos pontjától fogva aztán – változó, hogy mikor, de nyilvánvalóan – kiesik a nő a munkaerőpiacról, és a család működésétől függ, mikor és milyen feltételekkel tud visszatérni oda.
Több láthatatlan munka, kevesebb fizetés
Onnantól fogva, hogy egy kisbaba érkezik a családba, a család feladata a gyermek ellátása, és ez jó ideig rendkívül sok energiát emészt fel.
Míg például a kismacskák már 10 hetesen elválaszthatók anyjuktól, az embergyerek rendkívül koraszülötten jön világra.
Az embergyerekek jelen társadalmunkban elvileg 18–25 éves koruk között válnak önellátóvá – sokak még akár ennél is később. Természetesen egy gyerek nem 18 évig igényel teljes odaadást a szülő részéről, de reálisan azt mondhatjuk, hogy amíg a család kisgyermekes családnak számít, a szülők teljes idejű munkavállalása rendkívül problematikus.
Persze vannak családok, ahol az anyagi helyzet szükségessé teszi, hogy mindkét szülő 8 órában dolgozzon, és a gyermek kicsi korától fogva egész napos intézményi ellátásban részesül, de egyrészt ennek a megoldása is nagyon nehézkes – már csak a bölcsődei-óvodai-iskolai szünetek, az intézmények nyitva tartása miatt is –, másrészt ahol kicsi rugalmasság is van a család anyagi lehetőségeiben, a felnőttek igyekeznek nem teljes állasokkal megoldani a család életét, ameddig csak lehet.
És ebben a felállásban jellemzően az anyák azok, akik szorosabban a gyermek körül maradnak: több láthatatlan munkát végeznek, és kevesebb pénzt keresnek.
Az önálló, keresettel bíró felnőtt ember szerepéből való kiesés természetesen nem okoz jelentős gondot azoknál a pároknál, ahol a kapcsolat alapvetően jól működik. Ott ebből nem adódik igazán nagy probléma, mert jól megoldott, hogy mindenkinek legyen megfelelő mértékű beleszólása a pénzügyekbe, közösen hozzanak döntéseket tartalékokról, mindenki egyenrangúnak és autonómnak érezhesse magát, illetve a kevesebbet kereső félnek ne kelljen pénzt „kérnie” – a saját vagy a gyermek igényeit kielégítő költésekre.
Az anyagi függés legnagyobb veszélyei
Abban a kapcsolatban azonban, ahol problémák adódnak, ott ez az anyagi különbség igen komoly gondokat okozhat. Mindennapi szinten „csak” egyfajta alá-fölérendeltséget és a családi hierarchia felborulását hozhatja. Előfordulhat esetleg, hogy az egyik fél kevesebbet tud magára költeni, mint korábban, hogy a partnere valamennyi kontrollt próbál gyakorolni felette, esetleg számon kéri. A következő lépcsőfok az, ha elszámoltatja, korlátozza.
Súlyosabb esetben ez odáig fajulhat, hogy az alárendelt fél hiába akar, nem tud elválni/kilépni a kapcsolatból, mert ez anyagilag nem megoldható számára.
Aki a gyerekekkel otthon volt, évekre kiesett a munkaerőpiacról, és meglehet, hogy képezni sem tudta magát. Az anyákat ráadásul kevésbé keresik a munkaerőpiacon, a munkáltatók esetleg nem szívesen veszik fel, mert nem minden esetben a munkájuk számukra a legfontosabb (pláne, ha beteg a gyerek, szülői van, iskolai szünet stb.).
Az egyedülálló szülő támogatás híján esetleg a lakhatását sem tudja előteremteni. Még szélsőségesebb esetben olyasmi is felmerülhet, hogy nincsen saját bankszámlája, mert csak „közös” bankszámla van. Ami igazából nem létezik:
a bankszámla mindig egyvalakié, más csak korlátozott hozzáférést kaphat hozzá.
Egy ilyen helyzetbe került személy nem tud félretenni, tartalékot képezni, nem tud saját jövedelme fölött diszponálni. Akár az is előfordulhat, hogy nincsen saját tulajdona, az ingatlan, az autó, a bankszámlák mind a (volt) partnere nevén vannak. Extrém esetben a gazdasági bántalmazás a teljes korlátozásig, egyoldalú elszámoltatásig, kontrollgyakorlásig, adósság vállalásának kikényszerítéséig terjedhet, mely teljes bizonytalanságba és kiszolgáltatottságba taszítja az áldozatot.
Miért több a női áldozat?
Mindez természetesen nem kizárólag olyan felállásban képzelhető el, amelyben a nő az elszenvedő fél. Adódnak fordított helyzetek is. De a fent tárgyalt történelmi háttér miatt mégis ez valósul meg jóval gyakrabban. A nők néhány évtizede kiharcolt elvi egyenjogúsága, a tipikus női életút, a gyermekvállalás kiszolgáltatottsága, a láthatatlan munka nőkre hárulása (gyermekek és idősek ellátása, érzelmi menedzsment, házimunka) mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ebből a kérdésből a nők jöjjenek ki hiányokkal, alacsonyabb jogokkal, kevesebb lehetőséggel. Végül pedig sok bizonytalansággal, kiszolgáltatottsággal és akár áldozattá válással.
Mit tehetünk az anyagi függetlenség érdekében?
Az anyagi függetlenség elérésére az egyén szintjén a legjobb befektetés (mint mindig) a tanulás és az önismeret. Nézzünk rá, hogyan állunk a pénzhez! Elhisszük, hogy a nőknek is lehet érzékük hozzá? Kereshetnek jól, képezhetnek tartalékot, lehetnek pénzügyileg tudatosak? Hogy áll a kérdés a párkapcsolatunkban? Tudunk ebben partnerek lenni? Egyenlőség, jó szándék, gondoskodás jellemzi a kapcsolatunkat ezen a téren? Hogyan élünk mi? És mit tanítunk a gyerekeinknek? Mit tanítunk a lányainknak és a fiainknak szavakkal – és mit a tetteinkkel? Ők milyen példát látnak? Tudunk olyan nők lenni, amilyennek a lányainkat szeretnénk majd látni? És tudunk olyan férfiak lenni, amilyennek a fiainkat szeretnénk majd látni? Tudunk olyan példát mutatni szülőpárként, amilyet gyermekeink párkapcsolatában is szívesen látunk majd?
Az igazi, mély és tartós, társadalmi szintű változáshoz ilyen apró lépések vezethetnek el bennünket.
Sosem késő a pénzügyi tudatosság útjára lépni. Ráadásul sokkal egyszerűbb is, mint amilyennek sokan gondolják. Ebben is segít, ha merjük meglátni és meghallani a saját, valódi érzéseinket, gondolatainkat – és ezeket ki is mondjuk, megvitatjuk közösen.
Ha szeretnél még többet megtudni a pénzügyi tudatosságról, lépj be az Önazonos Vagyok Klubba!
Ha pedig az érdekel, miért számít tabunak még mindig a pénz témája, hallgasd meg Amiről nem beszélünk… podcast kapcsolódó epizódját az alábbi képre kattintva!
