Gyakran mások helyett is te vállalsz felelősséget a munkában? Sokszor választasz olyan párt, akiről neked kell gondoskodnod? Úgy véled, hogy mások igényei sokkal fontosabbak, mint a sajátjaid? Nem vagy vele egyedül.
A felnőttkori önfeláldozó viselkedést gyakran nem érezzük problémának. Sőt, a környezet részéről sokszor még megerősítést is nyer, mások örömmel elfogadják amit kínálunk, és elismerik segítőkészségünket.
Néha csak egy homályos belső hiányérzet jelzi, hogy itt valami mégsem stimmel.
Mi késztet valakit arra, hogy saját érzéseit és igényeit teljesen háttérbe szorítsa?
Alice Miller A tehetséges gyermek drámája című könyvében nagyon érzékletes leírását adja annak a gyerekkori helyzetnek, amikor a szülő a saját érzelmi éretlensége folytán nem képes ráhangolódni a gyermeke szükségleteire, és a saját betöltetlen szükségleteinek kielégítését várja a gyerektől.
Megnyugtatást és támogatást vár ott, ahol ezt neki kellene adnia.
Átadja a felelősséget a gyereknek – jóllehet ezt neki magának kellene vállalnia – a saját mentális jóllétéért. A gyerek nem sok mindent tehet, mint hogy felvállalja ezt a szerepet, melynek eljátszásáért valamiféle jutalomban mégiscsak részesül, mint jó gyerek.
Ezt a szerepbeli felcserélődést, amikor a gyerek a saját szülőjének a szülőjévé válik, parentifikációnak is nevezzük.
A parentifikáció lehetséges következményei
Ez a szülői szerep – a másik igényeinek folyamatos monitorozása és kielégítése – a felnőttkorba is átível és alapvetően meghatározza a kapcsolatokat. Néha a belső vágyak nemcsak a környezet elől vannak elrejtve, hanem saját magunk elől is.
Hiszen hogyan is vehetnénk komolyan a saját igényeinket, ha ezeket korábban senki sem tartotta elég fontosnak ahhoz, hogy odafigyeljen rájuk?
A kielégítetlen belső szükségletek és ehhez kötődő indulatok aztán sokféle tünetben törhetnek felszínre: depresszív érzések, pszichoszomatikus panaszok, dependens kapcsolati mintázatok.
Hogyan hat a parentifikáció a párkapcsolati választásokra és működésekre?
A parentifikált fél hajlamos lehet olyan partnert választani, aki valamilyen oknál fogva túlhangsúlyozza a saját igényeit. Ez az ok lehet egy fizikai vagy mentális betegség, de fakadhat a személyiség éretlenségéből, a felnőtt felelősségek felvállalásának képtelenségéből is.
Ilyenkor létrejön egy hasonló kapcsolati mintázat, mint ami a gyerekkort is jellemezte: melyben az egyik fél főleg ad, a másik fél pedig elfogad.
Ez megnyilvánulhat abban, hogy míg a parentifikált partner működteti a kapcsolatot, sokszor szinte szülői minőségben mindent megtesz párja jólléte érdekében, addig a másik kevés felelősséget vállal, néha igazán el sem köteleződik a kapcsolatban.
Fontos megjegyezni, hogy a gondoskodást elfogadó fél is sokszor számos betöltetlen gyerekkori hiánnyal küzd, csak társával ellentétben ő másfajta megküzdést alkalmaz. Úgy érzi, szenvedései őt inkább feljogosítják arra, hogy másoktól csak kapni akarjon.
Mi lehet a megoldás?
A gyógyulásban nagy szerepe van annak, hogy elgyászoljuk az elvesztett gyerekkort, megéljük a ki nem elégített szükségletek miatt érzett szomorúságot és dühöt. Ezután nyílik lehetőség az építkezésre, melynek során újra fel kell fedeznünk saját valódi igényeinket – mások vágyaitól függetlenül.
Ezt a folyamatot azonban megnehezítheti, hogy a parentifikált emberek gyakran egy idealizált gyermekkorról szóló narratívát dédelgetnek magukban. Ez a narratíva gyerekként nagyon fontos volt, védelmet nyújtott a gyötrő magány érzései ellen. Felnőttként azonban kevésbé szolgál minket, mert elzár a valódi érzések megtapasztalásától.
Ha szeretnél beszélgetni másokkal, akik hozzád hasonló nehézségekkel küzdhetnek, lépj be az Önazonos Vagyok Klubba!
