A kutatások szerint egybehangzóan megjelenik néhány alapvető motívum, ha arról kérdezik az embereket, mi számít férfiasnak. Az erő, bátorság, dominancia, versengés, racionalitás, önállóság mellett a hagyományos maszkulinitás fogalmában szinte kötelező elem az érzelmek feletti kontroll, érzelemmentesség, érzelmi távolságtartás.
Míg a nőkhöz, nőiességhez jellemzően empátiát, gondoskodást, szenvedélyességet, érzelemgazdagságot társítunk, a férfiaknál pont ennek ellenkezője számít tipikusnak és – ami nagyon fontos – elvártnak. Még akkor is, ha ez tulajdonképpen mindannyiunknak rossz.
Noha a férfiasság fogalma evidensnek tűnik, fontos egy kicsit madártávlatból ránézni erre.
Ami a fejünkben él ezzel kapcsolatban, nem más, mint egy történelmi-társadalmi-kulturális hatások formálta elképzelés. Egész mást tartanak férfiasnak a különböző korok vagy népcsoportok, de akár szubkultúrák is – egy spártai harcos máshogyan férfias, mint egy amerikai rapper, egy dán könyvelő vagy egy japán földműves, máshogyan volt férfias József Attila és máshogy Abraham Lincoln, vagy máshogy a dédapám és a fiam.
De máshogyan jelenik meg a maszkulinitás 2025-ben egy budapesti alternatív gimnázium, vagy egy budapesti fociakadémia 16 éves diákjainál is – pedig ők korban és földrajzilag és generációsan is igazán közel állnak egymáshoz.
Ugye, hogy nem is olyan egyértelmű kérdés ez?
Mi számít „férfiasnak”?
Az tehát, hogy mit tekintünk férfiasnak, egy társadalmi-kulturális elváráshalmaz, szerep, viselkedéskódex. Ennek sokszínűsége mellett az alapjai azonban a legtöbb társadalomban mégis hasonlóak.
Ezt nevezzük hegemón maszkulinitásnak.
Ez a férfikép az erőt, dominanciát, versengést, vezető szerepet és önállóságot hangsúlyozza, és fontos része az érzelmi kontroll, az érzelmek elnyomása, a sebezhetőség kerülése.
A társadalmunkban felnövő fiúk számára rendkívül fontos üzenet a keménység, a nem-érzékenység, a gyengeség látszatának, átélésének elnyomása.
Ki ne hallott volna már olyat, hogy „a fiúk nem sírnak”, „ne légy anyámasszony katonája”, „katonadolog”, esetleg hogy „ne nyafogj, mint egy lány”?
A mai, modern férfi már tudja, hogy a túlzott agresszió nincs rendben… Na de az érzékenység? Hát azért az sem!
Ezek a hiedelmek, ez a társadalmi szinten ható elvárás – bár néha nyíltan megfogalmazva is megjelenik – leginkább tudattalanul hat, és tudattalanul működik.
A legtöbb férfi számára nem tudatos döntés, hogy érzelmileg eltávolodott módon működik. Hanem egyszerűen ez a norma számára. Fel sem merül, hogy ezzel valami gond lenne.
Teljesen tudattalan és automatikus énvédő működés, hogy a számukra már a kezdetektől előírt „érzelmi diéta” következményeként tényleg nincsenek kapcsolatban a saját belső élményeik egy részével. Nagyon nehéz is ezt sokszor jól nyakon csípni, mert a higgadt, racionális, nem-drámázó attitűd csalóka lehet. Hisz olyan „normálisnak” tűnik…
Mégis problémás: az egyén saját belső iránytűjét is elveszti ezzel, és a másik emberrel való kapcsolódása is csorbát szenved.
Így alakul ki az érzelmi eltávolodottság
Pszichológiai szempontból azt mondhatjuk, az embergyerekek nemtől függetlenül azonos érzelmi alapszükségletekkel születnek.
A sématerápia 5 szükségletcsoportot ír le, melyek kielégítéséhez – a születéstől a felnövekedésig, tehát amíg a saját egészséges felnőtt működésmód át nem veszi az irányítást – a felnőtt környezet segítségére van szükség.
Minden gyereknek szüksége van arra, hogy
szeressék és elfogadják, támogassák és egyengessék útját,
segítsék a saját kompetenciaérzésének és önirányítottságának megéléséhez,
megfelelő határokat tanítsanak neki a társas együttéléshez és az önkontroll kialakulásához,
az érzelmeinek és szükségleteinek kifejezését bátorítsák,
A lányok és fiúk nevelésében azonban már kezdetektől fogva megjelennek a fentebb említett nemi szerep-hatások, és bár az egyéni variancia rendkívül nagy (és létezik érzelmi gátoltság nőknél is), a fiúk nevelésében jellemzően korán fellelhető mindannak a nyílt vagy rejtett – káros – támogatása, ami a maszkulinitás, férfiasság egyik kulturálisan meghatározott jellemzője.
Nevezetesen az a szemlélet, amit talán úgy lehetne a legérzékletesebben leírni, hogy „ne érezz, ne légy gyenge, ne légy spontán, teljesíts, törj az élre”.
Mindez gyakorlatilag mind az öt alapszükséglet kielégítését nehezíti, elhangolja – és borítékolhatóan hasonló mintázatú problémákhoz vezet.
A hiányokkal azonban valahogyan meg kell küzdenie a gyermeknek.
Így olyan reakciókat, viselkedéseket fog megtanulni, melyek akkor és ott beválnak, a környezet jutalmazza őket, és amelyeket egyébként részben saját környezetükből, fontos szerepmodellektől (például az apától) lesnek el. Így alakul ki az érzelmi eltávolodottság, az érzelmek tudattalanba száműzése.
Ez az érzelmileg eltávolodott működés cseppet sem tudatos – sem a gyermekkorban, amikor megtanulja őket, sem felnőttkorban, amikor egyszerűen automatikusan bekapcsol érzelmileg telített helyzetekben.
Mi a baj az érzelmi eltávolodottsággal?
Sokan mondják, hogy ez a fajta dominanciára, versengésre és keménységre nevelő szemlélet „jó a fiúknak, hiszen az erős él túl, nem szabad túlvédeni a gyerekeket, a világ kegyetlen hely, ahol harcolni kell és győzelemre menni, tehát ez a nevelés valójában csak előnyére válik bármelyik kisfiúnak”.
Gyakran találkozom ezzel az érveléssel. Nem csoda, hiszen generációról generációra adódik át az elképzelés, miszerint: „Nekünk sem ártott meg egy-két pofon, nem?” „Mit érünk el siránkozással?” „A gyengéket eltapossák” és így tovább.
Lélektanilag nagyon is érthető, hogy milyen módon építi be, sajátítja el az emberek többsége az őket ért hatásokat, hogyan válnak a gyerekkorban még kívülről jövő hangok belsővé, amik sokszor egy életen keresztül sem kérdőjeleződnek meg.
Így szenvedünk számos belső kritikus hangtól, követelőzéstől, elvárásoktól, korlátozó hiedelmektől, melyek eredetileg kívül, a külvilágban szóltak – szülőktől, nagyszülőktől, pedagógusoktól, edzőktől, esetenként bántalmazó kortársaktól –, de az idők során, érzékeny, kiszolgáltatott gyermeki lelkünkbe beépülve különálló énrészekké lettek, és már bent szólnak. Ha kell, ha nem. És fájdalmas érzéseket, valamint visszatérő problémákat okoznak.
Természetesen a nőkben is élnek kritikus és túlkövetelő hangok, és nagyon specifikus ezek egyéni megjelenése mindkét nemnél. A fenti maszkulinitás-elvárások azonban alapvetően a fiúk neveltetésében hatnak, és a nagy átlagot tekintve hasonló mintázatokat alakítanak ki.
A kielégítetlen gyermekkori szükségletek és a követelő, kritikus hangok aztán a fent leírt tudattalan érzelemmentesítéshez vezetnek.
Mi a baj az érzelemmentességgel?
Az érzelmek szignálok, jelzések, útjelző táblák. A testünk, idegrendszerünk biokémiai mechanizmusokon keresztül azért „csinál” nekünk érzelmeket, hogy eldöntsük, valami jó vagy nem jó.
Egy papucsállatka végtelenül egyszerű szerveződésként csak megközelít dolgokat vagy távolodik tőlük. Egy emberi lény a maga végtelen komplexitásában ennél százszorta többféle viszonyt alakít ki mindazzal, amivel találkozik: felbukkanó gondolataitól a világ jelenségein át a más emberekkel való interakciókig.
Érzelmeink akaratunktól függetlenülléteznek, és alapvetően jó, hogy léteznek. Azok, akiket arra kondicionáltak, hogy ezeket a jelzéseket figyelmen kívül hagyják, olyan, mintha látóterük egy részét takarnák ki. Nagyon fontos információktól esnek el.
Az érzelmek elhárítása azonban ráadásul nem is szünteti meg őket teljesen.
Hatnak, csak máshogy: az „érzéstelenítésnek” nagy ára van, lélektanilag rengeteg energiát emészt fel.
Úgy képzelhetjük el, mintha egy strandlabdát folyton a víz alá akarnánk nyomni, hogy ne törjön a felszínre.
Sokszor ennek testi mutatói mérhetőek is – akár a stresszhormonok, akár alapvető fiziológiás mutatók mentén –, vagy megjelenhetnek áttételes lelki és testi tünetekben.
„A férfiak hamarabb halnak”
Ismert tény, hogy a férfiak átlagéletkora sajnos alacsonyabb, mint a nőké. Ennek természetesen számos háttértényezője ismert, de az érzelmi gátoltság egy nagyon fontos ártó faktor ebben.
Az érzelmektől való eltávolodás a fent sorolt problémák mellett nemcsak a gyengeség, a fájdalmas érzések át nem élését hozza magával, hanem az örömkészség és a spontaneitás megszűnését is.
Így az élet legjobb részei szürkülnek el vagy vesznek ki teljesen a férfiak sorsából, és ez szerteágazó mentális, lelki nehézségeket okozhat, többek között depresszióhoz és szorongásos problémákhoz vezethet.
Emellett nagyon súlyos következményei vannak a kapcsolatokra nézve is: az érzelmek átélése, felismerése, megnevezése, tolerálása nélkül nagyon nehéz – mondhatni, lehetetlen – kölcsönös, meleg, támogató, közeli kapcsolatokat kialakítani.
A férfiakat ez a fajta „érzelmi diéta” rendkívül magányossá teszi. A keménység és érzelemmentesség elkerülhetetlen következménye az izoláció.
Ha esetleg felmerül, hogy mégiscsak gyengék volnának, érzelmeik lennének, vagy bármilyen módon nem felelnek meg a feléjük irányuló elvárásoknak – mivel ez nem megosztható, szégyenteljes dolog –, további negatív érzelmek generálódnak bennük, amik további elhárítást kívánnak.
Ehhez aztán gyakran olyan megküzdési technikákat alkalmaznak, amik további problémákat szülnek és az elmagányosodásukat fokozzák. Ilyen, jellemzően önnyugtató és önstimuláló működés például a szerhasználat, a problémás pornóhasználat, a túlzásba vitt sport, a munkafüggőség stb.
Szerteágazó hatások
Az érzelmi gátoltság áttételesen más életterületeken is gátló módon hathat.
Súlyos esetben sem saját önképük nem tud reálisan alakulni, sem másokról nem tudnak megfelelő komplex képet kialakítani. Kapcsolati készségeik, érzelmi intelligenciájuk, a szociális közegben való boldogulásuk emiatt gyengébb, nehezebben működnek jól közeli kapcsolataikban (a családban, párkapcsolatban, barátságokban, saját gyermekeikkel) és a távolabbiakban egyaránt (például a munkatársaikkal).
Nagyon sok problémát okoz a mindennapokban, ha az érzelmeket, a közelséget, a sebezhetőséget fenyegetőnek, a spontán megnyilvánulásokat, az érzelmi könnyedséget, a kreativitást, az örömöt, a pihenést és a feltöltődést pedig olyan, szégyenteljes, elkerülendő (mivel „nem férfias”) dologként éljük meg, amivel szemben kell az identitásunkat kialakítanunk.
Mit tehetünk?
Minél többet beszélünk erről, annál jobban rávetülhet a tudatosság fénye az érzelmi elkerülés, az érzelmi gátoltság káros hatásaira. Ahogyan nő az önreflexió mértéke, úgy enyhül a túlzó érzelmi kontroll, és az egyén végre elkezdhet az érzelmi reakcióira figyelni, és felcímkézheti az érzelmi állapotait.
Fontos – akár életbevágó is lehet – megfigyelni ezeknek testi vetületét, észrevenni a korábban elnyomott reakciókat, és ezúttal már hagyni azokat kibontakozni.
Sokaknak már az érzelmeik megnevezése is gondot okoz – ez is tanulható, mint bármi más!
1. érzelemkerék
Az érzelemkerék egy jó kiindulóeszköz a saját érzéseink vizsgálatára. Érdemes kicsiben kezdeni, és minden nap valami apróságra felfigyelni az érzelmeinket illetően. „Most egy kicsit feszültnek érzem magam, nem tudom, pontosan miért”, „valamiért zavarba jöttem”, „mintha egy kicsit elbizonytalanodtam volna”.
2. naplózás
Hasznos lehet a strukturált gyakorlat is, azaz például esténként rászánni egy kis időt az aznapi érzelmi állapotok áttekintésére.
3. spontán „becsekkolás”
De a bármikor elővehető, spontán gyakorlatok is sokat segíthetnek. Ezeknek elsődleges célja az önmagunkkal való összekapcsolódás, azaz hogy megálljunk egy pillanatra és arra figyeljünk, mi zajlik most bennünk.
Mit tehetnek a férfiak a jobb érzelmi működésért?
Férfiak esetében (is) nagyon fontos eleme a fejlődésnek a másférfiakkal való kapcsolódás, a támogató férfikapcsolatok kialakítása.
És természetesen a legjobb út segítséget igénybe venni, hiszen az érzelmi-kapcsolati készségek fejlődése szintén egy kapcsolódásban tud leginkább megvalósulni. Egy képzett segítő hatékony és biztonságos módon támogathat minket.
Az érzelmek megélése nem a gyengeség jele, hanem rendkívül fontos és értékes része az életnek.
A férfiak köré húzott falak valaha a védelmüket szolgálták – olyan helyzetekben, amikor nem érezhettek és egyedül voltak –, az érzelmi eltávolodás a saját fájdalmas érzéseiktől védte meg őket. Ez annak idején egy pontos helyzetértékelésből fakadt: a kisfiú, aki megijedt, de azt nem mutatta ki, dicséretben részesült a környezetétől. (Így a közösség megbecsült, „körbeszeretgetett” tagja maradt, nem kellett egyedül, magára maradt, védtelen gyereknek éreznie magát.)
De az „önérzéstelenítés” a jelenben már nem fog segíteni: a férfi párkapcsolatában, gyermekével vagy közeli barátaival való viszonyában igazából helye lenne az érzelmeknek, a sebezhetőségnek, adott esetben a gyengeség felvállalásának, a nem-tökéletesség megmutatásának.
A valódi emberi kapcsolatoknak ez fontos eleme, és a legtöbb férfi nem is tud igazán és eléggé érzelemmentes lenni (szerencsére). De a társadalmi elvárások és a tradicionális férfikép szerepkövetelményei miatt mégis igyekszik magába temetni és mindenféle maladaptív megküzdés mentén eltávolítani az érzelmi megéléseit.
Mindenki számára pozitív, gyümölcsöző lenne, ha ez a rigid, rugalmatlan kép fellazulhatna, és elfogadnánk egymást úgy, ahogyan vagyunk: érző, sokféle, tökéletlenségünkben nagyszerű emberi lényekként, örömtelien kapcsolódva.
Nagyon sok előremutató változás zajlik a férfikép terén is, szükség van az új, jó gyakorlatokra, a komplexebb, valódi, , érző, reális férfiasságra.
Ha még bővebben érdekel ez a téma, hallgasd meg az Amiről nem beszélünk… podcast kapcsolódó epizódját az alábbi képre kattintva!
Cikkeink és videóink a legjobb szándékkal, de a teljesség igénye nélkül készülnek. Ha egy bizonyos csoportra külön figyelmet fordítunk, az nem jelenti azt, hogy más csoportokkal ne éreznénk együtt, vagy más felállást nem tartunk elképzelhetőnek. A cikkekben megjelenő vélemények a szerzők saját álláspontját tükrözik, amelyek nem feltétlenül egyeznek meg a magazin hivatalos álláspontjával. Magazinunk tiszteli a véleménykülönbségeket, sőt, kiáll amellett, hogy a véleménykülönbségek ellenére is osztozhatunk fontos értékekben.
Tartalmaink nem minősülnek pszichológiai, egészségügyi, jogi vagy pénzügyi tanácsadásnak, ezért minden olvasónk saját felelősségére használja fel az itt található információkat. Javasoljuk, hogy szükség esetén kérjen egyéni segítséget a megfelelő szakemberektől!
Noha hiszünk benne, hogy a kapcsolatok jelentős része javítható, van, hogy a teljes elzárkózás lehet a megoldás. Erről szól a Biztonságos Kapcsolatok Konferencia, amelyhez te is ingyenesen csatlakozhatsz!
Ez a cikk nem befektetési tanácsokról fog szólni, noha sajnos az a tapasztalatom, hogy az emberek jó részének a legalapvetőbb pénzügyi ismeretei is hiányoznak.
