„És a te munkáddal jól lehet keresni?”
Merész kérdés. Fizetésünk komoly tabutémának számít, amiről nem szívesen beszélünk másoknak – főleg nem azoknak, akik ilyen nyíltan rákérdeznek.
De vonatkoztass most el egy kicsit ettől, és gondolkodj el a fenti kérdésre adott válaszodon.
Jól keresel? Rosszul? Tűrhető?
Valószínűleg nem most elmélkedsz ezen először. Ennek a cikknek nem is ez a fő kérdése, hanem a következő:
Mitől függ, hogy hogyan ítéljük meg saját fizetésünket?
Fizetésünkkel kapcsolatos elégedettség
Erre a kérdésre van egy teljesen evidens válasz: ha például alig jövök ki a bevételeimből, pedig egész hónapban óvatos duhaj voltam, akkor valószínűleg kevesellem a fizetésemet; míg ha Lamborghinivel járok zebraeledelért, akkor valószínűleg elégedett lehetek a fizetésemmel.
Valójában azonban nem ennyire egyszerű a képlet.
Nagyon sokat nyom a latba saját fizetésünk értékelése kapcsán, hogy mit gondolunk a referenciacsoportunk fizetéséről.
Referenciacsoportnak a pszichológia azt a társas közeget nevezi, amelyhez önmagunkat viszonyítjuk, és amely befolyásolja az értékrendünket, viselkedésünket, attitűdjeinket vagy önértékelésünket. És kell-e nyilvánvalóbb referenciacsoport a szomszédainknál?
A szomszéd kertje
Szendrei Ádám említi a Gazdagodj boldogan című könyvében, hogy a warwick-i egyetem tanulmánya érdekes következtetésre jutott:
az emberek elsősorban nem akkor lesznek elégedettek a fizetésükkel, ha abból jól megélnek, hanem akkor, ha az magasabb, mint a szomszédé.
A vizsgálatban részt vevő személyek hiába kerestek viszonylag jól, összességében nem voltak kibékülve a fizetésükkel, ha a szomszédjuk (látszólag) többet keresett.
Innen már csak egy lépés az újabb következtetés, amit több tanulmány is alátámaszt: ha a szomszédnak jobban megy, nekem is „virítanom kell valamit” – még ha belerokkanok is. Szó szerint.
Egy igen kreatív, 2016-os kutatás eredményei szerint ugyanis ha valaki nyer a lottón, az komolyan megnöveli a valószínűségét annak, hogy a szomszédai csődbe mennek (egészen pontosan 1000 nyereménydolláronként 2,4%-kal nőtt ennek az esélye).
Ezzel egybevág egy holland kutatás eredménye is. A holland postai irányítószám-lottó (PCL) minden héten egy vadonatúj, elegáns BMW-t sorsol ki az adott irányítószámon lottózók között. A kutatók azt vizsgálták, hogy mennyiben változnak meg a BMW-nyertesek szomszédainak költekezési szokásai, és – számunkra immár korántsem meglepő módon – azt találták, hogy jelentősen nőttek az autókra fordított kiadásaik.
Mindez csak néhány szélsőséges és látványos bizonyítéka annak, mennyire nem éri meg, ha elégedettségünk a másokhoz viszonyított gazdasági helyzetünktől függ. Bár teljesen semmiképpen sem lehet, és nem is érdemes figyelmen kívül hagyni referenciacsoportunkat, egyáltalán nem mindegy, milyen mértékben befolyásolja – végső soron – önbecsülésünket.
Pénzügyi szomszédság
Anyagi szempontból nem csak a fizikai szomszédságunk lehet érdekes. Ahogy Klontz és Kahler fogalmaznak Gazdagságra hangolva című könyvükben, mindannyian benne élünk egy virtuális „pénzügyi szomszédságban” is. Mit is értenek ez alatt?
- Képzelj el egy gazdagsági skálát, melynek egyik végpontján Warren Buffet, Bill Gates, Elon Musk és multimilliárdos társaik állnak; a másik végén pedig azok, akiknek egy fillérjük sincs, és a puszta létfenntartásért küzdenek.
- Helyezd el ezen a folytonos vonalon önmagadat.
- Aztán jelöld be a legszegényebbnek és a leggazdagabbnak tartott 5-5 ismerősöd helyét. Persze nem tudod pontosan, ki mennyire gazdag, hiszen Te sem szoktál odamenni hozzájuk az „És a te munkáddal jól lehet keresni?”-kérdéssel, de elképzeléseid bizonyára vannak (például ismerőseid kertjeinek állapota alapján, ugyebár). Még jobb, ha nem minden Facebook-ismerősödet veszed alapul, hanem azt a maximum 100-150 főt, akivel az elmúlt egy évben kommunikáltál.
Azok az ismerőseink, akik a mi gazdagsági szintünkhöz a legközelebb állnak, képezik a közvetlen pénzügyi szomszédságunkat; a legszegényebb és a leggazdagabb ismerőseink közötti sáv pedig a tágabban értelmezett szomszédságot. A szerzők ez utóbbit nevezik a „pénzügyi komfortzónánknak” is. Anyagi sikereink jellemzően erre a sávra korlátozódnak.
A megfigyelések szerint az emberek nem lesznek lényegesen szegényebbek az alsó határnál (persze mindig vannak kivételek), mert ha például ki is csúszunk a komfortzónából, minden bizonnyal késztetést érzünk arra, hogy mielőbb lépéseket tegyünk a visszakerülés érdekében.
Ami még érdekesebb, hogy az esetek döntő többségében ugyanez érvényes felfelé is: annak van a legnagyobb valószínűsége, hogy nem leszünk sokkal gazdagabbak a pénzügyi komfortzónánk felső határánál. Miért? Mert sokan közülünk egyre erősödő bűntudatot, szégyent, stresszt vagy akár szorongást élnénk meg, ha kitörnénk felfelé, és ez arra késztethetne minket, hogy – leginkább tudattalan működésmódok hatására – visszatérjünk a komfortzónánkon belülre.
Pénzügyi korlátozó hiedelmek
Ezen kellemetlen és fájó érzések kiváltó okai között szerepelhetnek valós kockázatok és korlátozó hiedelmek egyaránt.
Valódi kockázat lehet például, ha olyannak ismerjük a hozzánk közel állókat, mint akik rossz szemmel néznek mások sikereire, és jogosan tartunk attól, hogy eltávolodnak tőlünk.
A korlátozó hiedelmek ezzel szemben olyan, gyakran téves meggyőződések, melyek visszatartanak minket attól, hogy megtegyünk valamit, vagy elérjük, amit szeretnénk. Nem feltétlenül mondogadjuk őket nap mint nap, de tudattalanul a legapróbb cselekedeteinkre is komoly hatással lehetnek.
Pénzügyekkel kapcsolatban is számos korlátozó hiedelem eredményezheti azt, hogy ne legyünk „túl” sikeresek, gazdagok ismerőseinkhez képest (vagy legalábbis ne túl sokáig).
Álljon itt néhány példa rájuk:
- „Helytelen dolog gazdagabbnak lenni a többieknél.”
- „Nem érdemlek meg ennyi pénzt, miközben másoknak alig jut.”
- „Ha jó ember vagy, nincs szükséged sok pénzre.”
- „A sok pénz megrontja az embereket.”
- „Gazdagnak lenni azt jelenti, hogy sosem tudhatod, a másik téged szeret, vagy a pénzedet.”
Ezeken kívül érdemes külön megemlíteni azt az esetet, amikor valaki egy nagyobb összeget örököl, és ezáltal lépi át pénzügyi komfortzónája felső határát. Ilyenkor bűntudatkeltő, szorongató érzéseket kelthet a következő (vagy ahhoz hasonló) korlátozó hiedelem: „Ha az ember kiélvezi az örökségét (vagy a kifizetett életbiztosítás összegét), azzal gyakorlatilag bevallja, hogy örül a családtagja halálának”.
Ezek a hiedelmek nagy problémát jelenthetnek, és mivel mélyen gyökereznek, gyakran komoly önismereti munkát igényelhet velük szembemenve cselekedni, vagy csak figyelmen kívül hagyni őket. Ennek az önismereti munkának az első és egyik legfontosabb lépése, hogy tudatosítjuk magunkban a viszonyulásainkra és döntéseinkre hatással lévő hiedelmeket, és feltesszük rájuk vonatkozóan a kérdést: „Ez meg hogy került ide? Egészen biztos, hogy én ezt így gondolom?”
Ha szeretnél még többet megtudni a korlátozó hiedelmekről, lépj be az Önazonos Vagyok Klubba!
Ha pedig az érdekel, miért számít tabunak még mindig a pénz témája, hallgasd meg az Amiről nem beszélünk… podcast kapcsolódó epizódját az alábbi képre kattintva!
